Sport
2021-08-26

Jövő hétvégén sporttörténelmi darts-verseny lesz Budapesten

Jövő péntektől vasárnapig a legnagyobb darts világszervezet (PDC) történetének első hivatalos viadala lesz Magyarországon, ahol a sportág legnagyobb sztárjai is fellépnek majd.

 "Tizenöt-húsz éve megszületett a terv, de csak két-három esztendeje vált realitássá. Ez a verseny tavaly lett volna, de a koronavírus-járvány miatt elcsúszott. Reméljük, sporttörténelmi siker kapujában vagyunk" - mondta a csütörtöki sajtótájékoztatón Takács Péter főszervező.

A jegyvásárlást illetően kifejtette, hogy a szombat és vasárnap esti programra már majdnem minden jegy elkelt, a telt ház pedig több mint négyezer szurkolót jelent majd a Papp László Sportarénában. Az eseményre a dartsevent.com oldalon lehet belépőt váltani, a belépéshez pedig védettségi igazolványra lesz szükség.

"A 16 kiemelt csak szombaton kezd, de így is olyan világsztárok lépnek színre már a pénteki első napon, mint az egyaránt világbajnok Rob Cross és Adrian Lewis, a vb-ezüstérmes Simon Whitlock, vagy éppen Daryl Gurney és Luke Humphries" - mondta Vereczkey Lajos szakkommentátor, aki kiemelte, az első napon játszik majd a házigazda jogán induló négy magyar, Strbik Péter, Jagicza Gábor, Végső János és Rucska József is.

Vereczkey szerint a magyarok közül kettő a délutáni, kettő az esti programban szerepel majd és jó esetben egy-két győzelem összejöhet nekik.

"Ez már az a kategória, amiről csak álmodoztunk. Innen már nem sok lépcső van feljebb, ha a Mount Everestet veszem példaként, akkor a 7000 méteres táborban vagyunk" - mondta a PDC European Tour sorozatba tartozó versenyről Vereczkey arra is utalva, hogy a 16 kiemelt között olyan világsztárok vannak, mint az egyaránt világbajnok Michael van Gerwen, Peter Wright és Gerwyn Price.

Vereczkey azt is elárulta, hogy szombaton megemlékeznek a napokban 33 évesen elhunyt ausztrál játékosról, Kyle Andersonról.

A program mindhárom napon 13 és 19 órakor kezdődik. A pénteki első fordulóban - a 16 kiemeltet leszámítva - a 32 közé jutásért lépnek színpadra a játékosok. Szombattól onnantól folytatódik a küzdelem, a végjátékra vasárnap kerül sor. A negyeddöntőig hat nyert legig tartanak a mérkőzések, a négy között hétig, míg a fináléban nyolcig.
 

Több mint hetven frissen restaurált film a Budapesti Klasszikus Film Maratonon

Horvátországban a tavalyinál enyhébb járványügyi szabályok lesznek az iskolákban

MTI

Szerző
Hasonló cikkek