Sport
2021-08-24

A szünet után potyogtak a gólok

A Debreceni Egyetem együttese a második bajnokiját is sikerrel vette.

A DEAC férfi futsalosai hétfő este az újonc TFSE csapatával találkoztak. A fővárosiak adminisztratív okok miatt nem számíthattak brazil légiósaikra, így az a Two sem léphetett pályára, aki az előző idényben még nálunk szerepelt.

Az első félidőben mi veszélyeztettünk többet, ám Haála Kada Iván rendre borsot tört az orrunk alá. Már a középkezdés után akadt dolga a TFSE kapuvédőjének, hiszen Thiago remekül indította Szentes-Bírót, de ebből a szituációból nem született gól. A harmadik percben Rácz Zsolt adott remek labdát Szabó Ábelnek, aki nem tudott élni az eséllyel, a kipattanót pedig Rácz próbálta a kapuba jutattni, ám Haála Kada ismét megvillant. A másik oldalon Dobi Attila sem unatkozott, kapusunk többek között Dudás Dániel és Fehér Dániel löketénél is hárított.

A második játékrész alaphangját Szentes-Bíró kapufája adta meg. A 24. minutumban végre megszereztük a vezetést, Szentes-Bíró centerezett, a labdát végül Siska küldte a léc alá. Néhány perccel később kiegyenlített a szimpatikusan küzdő házigazda, hiszen Dobi bravúrját követően Fehér Dániel elé került a játékszer, ezt a sanszt pedig értékesítette a 22 éves játékos. A folytatásban sem változott a játék képe, vagyis mi támadtunk többet. Az erőfeszítéseink szerencsére nem voltak hiábavalók, hiszen megnyertük a találkozót. Előbb egy szép szabadrúgásvariáció után Harmati Tamás köszönt be. Nem sokkal később Rácz Zsolt gyönyörű egyéni akciót fejezett be higgadtan, ezzel 1-3 állt az eredményjelzőn. A hajrában ellenfelünk elővette az öt a négy elleni felállást, ám ebből ezúttal mi kovácsoltunk tőkét, mivel Harmati az üres kapuba ívelt.

Együttesünk két fordulót követően hibátlan mutatóval rendelkezik az NB I-ben. Kisebb szünet után szeptember 13-án az Aramis elleni hazai meccsen folytathatjuk jó szereplésünket a pontvadászatban.

Futsal NB I 2. forduló
TFSE-Bestrong-DEAC 1-4 (0-0)
gólszerző: Fehér D. (27.), ill. Siska (24.), Harmati (33., 40.), Rácz Zs. (35.)
A DEAC összeállítása: Dobi – Szentes-Bíró, Thiago, Harmati, Szabó Á. Cserék: Krajcsi, Tóth B., Faragó L., Vass, Siska, Rácz Zs., Sándor A., Serestyén. Vezetőedző: Elek Gergő.

Műhelyajtó szigetelés közben két személy kiesett egy vaskonténerből

Sok kutyának nincs kiút a menhelyről

deac.hu

Szerző
Hasonló cikkek