Sport
2021-08-21

FIBA U18-as 3x3 világbajnokság

Augusztus 24. és 29. között ismét a 3x3-as kosárlabdáé lesz a főszerep a debreceni Kossuth téren, hiszen a cívisváros ad otthont szakág U18-as világbajnokságának.

A rangos nemzetközi viadalon összesen harminchét együttes küzd majd meg egymással a végső győzelemért: a mezőnyt 19 fiú, és 18 lánycsapat alkotja. Ahogyan azt már megszokhattuk, mindkét kategóriában szurkolhatunk magyar sikerekért is, valamint ismerős arcokkal is találkozhatunk majd az augusztus 15-én befejeződött, szintén debreceni rendezésű női világbajnokságról.

Mint ismert, az első hivatalos 3x3 mérkőzéseket a 2010-es szingapúri Ifjúsági Világjátékokon rendezték meg, a szakág pedig ezt követően megállíthatatlanul robogott a világhírnév felé. A mérkőzések lüktető irama és pulzáló hangulata azonnal elnyerte a sportbarátok tetszését, olyannyira, hogy tizenegy évvel később már a tokiói olimpia programjában is helyet kapott.

Debrecen 2015-ben került fel a 3x3-as kosárlabdázás térképére, az első nagy hajdúsági torna – a mostanihoz hasonlóan – szintén egy U18-as világbajnokság volt. Az azóta eltelt hat esztendő során városunk a 3x3-as kosárlabdázás egyik fellegvárává nőtte ki magát, a debreceni állomás kihagyhatatlanná vált a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) versenynaptárából. A magyar válogatott rendszeresen jól szerepel az ikonikus, Református Nagytemplom előtti helyszínen, ahol 2017-ben az U18-as lányok, míg 2018-ban az U18-as fiúk ünnepelhettek Európa-bajnoki címet. Az utánpótlásrendezvények mellett a felnőtt korosztály is gyakran megméretteti magát a hajdúságban: 2019-ben Európa-bajnokságot, 2021-ben ötkarikás selejtezőt, illetve összesen nyolc World Tour Masters-fordulót hozott immáron tető alá a debreceni szervezőbizottság.

A fiatal hölgyeket két öt- és két négyfős, míg az urakat három öt- és egy négyfős csoportba osztották a sorsolásnál. A csoportmérkőzéseket követően az első két helyezett kvalifikálja magát az egyenes kieséses szakaszba, és a döntőig vezető út ágrajza is kialakul. Leányválogatottunk a Horváth Boglárka-Horváth Dóra-Nagy Réka-Szabó Zita összeállításban lép majd pályára a D-jelű négyesben, Észtországgal, Svájccal és Franciaországgal egyetemben. A papírforma a francia és az észt alakulat továbbjutását ígéri, de biztosak lehetünk abban, hogy hazai környezetben egyiküknek sem lesz könnyű dolga a mieink ellenében.

 

 

Ami a fiúk mezőnyét illeti, ők a B-csoportban kaptak helyet, Oroszország, a Dominikai Köztársaság, Litvánia és Mongólia mellett. Az előzetes erősorrend alapján az orosz nemzeti együttes kiemelkedik az ötösből, és akár a végső győzelemre is esélyes lehet, de a második, szintén negyeddöntőt érő pozícióért nagy csata várható a többi gárda között. Debreceni szempontból különösen érdemes lesz odafigyelni a fiúk teljesítményére, hiszen Balogh László és Pákozdi Csongor mellett két DEAC-nevelés, Ságodi Róbert és Kalassai Martin is magára öltheti a címeres mezt.

A debreceni hagyományokhoz hűen a háromnapos rendezvény ingyenesen tekinthető meg.

A szervezőbizottság az elmúlt évekhez képest húsz százalékkal növelte a lelátók kapacitását, így az aréna közel ezer fő befogadására képes. A tizennyolc év felettiek csak védettségi igazolvánnyal (vagy az ezt kiváltó applikációval), valamint egy fényképes, személyazonosságot igazoló okmánnyal léphetnek be. A 18 év alattiak csak védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt kísérővel vehetnek részt az eseményen. A rendezők ismét teltházra számítanak, ezért az érdeklődők a számukra felállított, közvetlenül a pályák mellett elhelyezett óriáskivetítőkön is élőben nyomon követhetik a találkozókat. Annak sem kell keseregnie, aki valamilyen oknál fogva nem tud kilátogatni a helyszínre, hiszen a tornát a FIBA 3x3 YouTube csatornája is élőben sugározza.

Kevesebb örökölt ingatlant adnak el a tulajdonosok

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek