Sport
2021-07-29

Kusnyír Erik: rengeteg munkát tettünk a elmúlt hat hétbe

Mint ismert, a DVSC idén júniusban 2024-ig szóló szerződést kötött saját nevelésű labdarúgójával, Kusnyír Erikkel. Az ifjú játékos boldog, hogy az elkövetkezendő időszakban is a Loki futballistájaként bizonyíthat.

– Volt egy komoly megkeresésem, de végül úgy alakult, hogy maradok a DVSC-nél. Jó érzés, hogy számít rám a klub, bízom benne, minél több időt tudok a pályán tölteni az előttünk álló szezonban – fogalmazott Kusnyír Erik, aki úgy érzi, jól sikerült a csapat hathetes felkészülése. – Teljesen rendben zajlott az alapozás, rengeteg munkát tettünk bele az elmúlt időszakba. A telki edzőtábor során még jobban összekovácsolódott a csapat, az pedig hatalmas élmény volt, hogy az AS Romával is játszhattunk egy edzőmeccset. Sajnos nem tudunk minden héten egy nemzetközileg is elismert top gárdával megmérkőzni, de nagyon örülök, hogy én is lehetőséget kaptam. A második félidőben El Shaarawy futballozott az oldalamon, mondanom sem kell, nagyon nehéz dolgom volt egy ilyen kaliberű játékos ellen játszani. Tipikusan az a futballista, aki az ellenfél minden egyes hibája után nagy helyzetet tud kialakítani. Összességében nem vagyok elégedett, mert nem úgy alakult a találkozó, ahogy szerettük volna, tapasztalatszerzésnek viszont kiváló volt.

 

A Loki a Budapest Honvéd otthonában kezdi meg szereplését az NB I-es szezon idei kiírásában szombaton 20 órakor. Érdekesség, hogy Kusnyír Erik 2018 májusában épp egy Kispest elleni találkozón mutatkozott be az élvonalban, az összecsapás pedig 3-1-es debreceni sikerrel zárult. A debütálás óta nyilván rengeteg minden történt vele.

– Elégedett is vagyok meg nem is, a három év alatt volt egy szezonom, amikor bronzérmet szereztünk, volt egy, amikor kiestünk, legutóbb pedig megnyertük a másodosztályt. Jó lesz ismét az élvonalban futballozni, nagyon várom már a Honvéd elleni szezonnyitót. Biztos vagyok benne, hogy jó hangulat lesz, már csak azért is, mert a piros-feketék első bajnokijukat játsszák majd az új stadionjukban.

dvsc.hu

Terelőútvonalon a 22Y-os és a 24Y-os autóbuszok

Új korszak az ügyeleti ellátásban

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek