Sport
2021-07-19

Tizennégyszeres válogatott játékost igazolt a DEAC

Rédei István csatlakozott a Debreceni Egyetem csapatához. A jobbátlövő több mint egy évtized után tér vissza szülővárosába.

Tizennégyszeres válogatott játékossal erősített a DEAC kézilabdacsapata. Rédei István az előző három szezonban az NB I-es Eger együttesében szerepelt, onnan igazol a Debreceni Egyetem gárdájához.

A 197 centi magas, 37 éves balkezes átlövő Debrecenben született, és itt is kezdett el kézilabdázni a DKSE színeiben. 2009 nyarán igazolt a spanyol JD Arrate csapatához, ahol két szezont töltött, majd visszatért Magyarországra, és az élvonalbeli Tatabánya játékosa lett. Egy év elteltével újra légiósnak állt, és hat esztendőn keresztül Franciaországban kézilabdázott előbb a Dijon Bourgogne, majd a Cesson-Rennes, végül a Cherbourg csapatában. Ezt követően hazajött, és 2018 nyarán csatlakozott az NB I-es Eger együtteséhez, amelynek színeben 2021 nyaráig szerepelt, ez idő alatt 77 tétmérkőzésen lépett pályára és 193 gólt szerzett.

Az egriekkel tárgyaltunk a folytatásról, sőt alá is írtam az új szerződésem, majd pár héttel később közölték velem, mégsem számítanak rám – mondta Rédei István. – Elég zavaros helyzet volt, hogy hirtelen kellett megtudnom, még sincs tovább. Szerencsére a DEAC megkeresett, jó lehetőségeket láttam a csapatban, ráadásul ezer szállal kötődöm Debrecenhez, így nem gondolkodtam sokat. Volt még egy másik komoly ajánlatom, de a szívem visszahúzott a szülővárosomba. Elég régen, 2009-ben játszottam utoljára itt, és mindig is tervben volt, hogy egyszer hazatérek.

Mint írtuk, Rédei István hosszú éveken keresztül külföldön kézilabdázott. Spanyolországban két, Franciaországban hat szezont húzott le. Elmondása szerint a légiós évek alatt rengeteg élménnyel és tapasztalattal lett gazdagabb.

A karrierem szempontjából mindenképpen megérte külföldön játszani, de nemcsak a kézilabda, hanem az életem miatt is, hiszen más kultúrát, nyelvet és embereket ismerhettem meg. Én csak azt tudom ajánlani, hogy akinek lehetősége adódik, tegyen próbát légiósként, mert az élettapasztalathoz sokat tesz hozzá. Ebben az időben kerültem be a válogatottba is. Az Európa-bajnoki selejtezőkre jó szívvel gondolok vissza, még úgy is, hogy nem sokat játszottam. A legemlékezetesebb a Győrben és Miskolcon rendezett torna, amelyen kétszer is legyőztük Romániát, emellett jó teljesítményt nyújtottam, így ezek a mérkőzések felejthetetlenek számomra.

A rutinos átlövő úgy érzi, jó formában van, és bízik benne, hogy sokat tud segíteni a DEAC-nak a célok elérésében.

Az biztos, hogy nem levezetni jöttem haza. Megvan a plusz motivációm, főleg azután, ahogy Egerben bántak velem. Szeretnék még játszani az NB I-ben, és az a konkrét célom, hogy ezt a DEAC-cal érjem el minél hamarabb. A DKSE óta nem volt élvonalbeli férfi kézilabdacsapata Debrecennek. Az a klub sajnos nem volt hosszú életű, de bízom benne, a DEAC nagyon szép jövő előtt áll” – zárta szavait Rédei István.

Ukrajnában kevesebb mint kétszáz új beteget jegyeztek fel

Segítség a külhoni magyaroknak

deac.hu

Szerző
Hasonló cikkek