Sport
2021-07-16

Toborzóval egybekötött nyílt edzést tartanak a gladiátorok

A 15 és 19 év közötti fiatalokat várja kiemelten a Debreceni Egyetem amerikaifutball-csapata, de bárki kortól, testalkattól függetlenül részt vehet az eseményre.

A DEAC Gladiators első, júniusi toborzója sikeres volt, de ezzel még nem ért véget a munka. Az együttes jövője ugyanis az utánpótlásban is rejlik. Így a cívisvárosiak újabb try-outot tartanak a Dóczy utcai Egyetemi Sportközpontban július 25-én, amelyre a 15 és 19 év közötti fiatalokat várják főként. Azonban kortól, testalkattól függetlenül bárki részt vehet a try-outon.

Az eseményen külön posztspecifikus gyakorlatokkal készülnek az edzők és a játékosok. A kilátogatók egy tesztsorozaton vesznek majd részt, amelyen a fizikai állapotukat és a mozgáskoordinációjukat is felmérik majd a sportágat megismerni vágyóknak. Minden résztvevő sportolásra alkalmas öltözetben jelenjen meg, stoplis-, vagy sportcipő ajánlott. És természetesen az együttes várja a fiatal sportolókat is, akik az ország egyik legerősebb utánpótlásbázisnak a részei lehetnek!

A tagtoborzó július 25-én, vasárnap 17 órától lesz a Debreceni Egyetem Dóczy utcai Sportközpontjának műfüves pályáján. Az esemény egyben nyílt edzés is, így az eseményen betekinthetnek a DEAC Gladiatorsnél folyó munkába.

Zivatarra, intenzív esőzésre figyelmeztet a meteorológiai szolgálat

Honlapblokkolás és szélesebb körben kötelező használati útmutató védi a vásárlókat

deac.hu

Szerző
Hasonló cikkek