Sport
2021-07-03

Borók Orsolya: a remek hangulat és a bizalom adott

Péteri Vanda szerint a párosuk egyik erőssége, hogy szavak nélkül is megértik egymást.

Ahogy a hét elején már jeleztük, Borók Orsolya és Péteri Vanda harmadik helyen zárt a Hajdúnánási Strandröplabda Bajnokság bajnokság harmadik fordulójában. A lányokkal a sikeres szereplés mellett a csapatmunkáról is beszélgettünk.

Milyen reményekkel vártátok a megmérettetést?

Borók Orsolya: Egyénileg és közösen is ez volt az első versenyünk idén, így tisztáztuk, hogy nincsenek nagy elvárásaink. A legfontosabb szempont az volt, hogy érezzük jól magunkat, aztán meglátjuk, meddig jutunk. Rám különösen jó hatással volt, hogy még a nap elején levettük a terhet a vállunkról. Azt éreztük, hogy a tavalyi közös munka most hozta meg a gyümölcsét.

Mennyire volt rögös az út a bronzéremig?

Péteri Vanda: Ahogy Orsi is elmondta, élvezni szerettük volna a tornát, ehhez végig tartottuk is magunkat, ennek ellenére minden mérkőzést komolyan vettünk, és senki ellen nem mentünk fel a pályára feltartott kézzel.

Milyen erényeket csillogtattatok meg Hajdúnánáson?

Borók Orsolya: Vandi nyitásait emelném ki, emellett nem volt számunkra elérhetetlen labda. Gyakran a leglehetetlenebb helyzetekből is visszajöttünk vagy nagyon elhúztunk egy erős páros ellen, amivel olykor még magunknak is meglepetést okoztunk.

Az előző évek során milyen viadalokon indultatok közösen?

Péteri Vanda: Ha jól számolom, ez már a harmadik szezonunk együtt. Korábban nívósabb tornákon is megmérettettük magunkat, például az országos bajnokságon, de akkor úgy döntöttünk, hogy ez még nem feltétlenül a mi világunk. Furcsa, mert ez az első év, aminek nem úgy vágtunk neki, hogy az összes nánási versenyen részt akarunk venni, ennek ellenére most értük el eddigi legjobb helyezésünket, ráadásul rögtön az első fordulóban.

Milyen a munkamegosztás köztetek?

Péteri Vanda: Igazából szerintem ezt nem lehet egyértelműen meghatározni, mindig az adott szituációtól függ. Az aktuális ellenfélhez alakítjuk a taktikánkat, illetve ahhoz, hogy kinek mennyire megy a játék. Ezért van az, hogy néha az egyikünknek többet kell vállalnia, hogy ezzel támogassa a másikat.

Borók Orsolya: Szerintem Vandi 60 százalékot tesz hozzá a párosunkhoz, mivel amikor biztat engem, az számára plusz feladat.

Úgy tűnik, hogy tökéletes az összhang köztetek.

Borók Orsolya: Ezt jól érzed. Szerintem ehhez hozzájárul az, hogy nem csak sima csapattársak vagyunk, hanem nagyon jó barátnők is, így a remek hangulat és a bizalom adott. A jókedv nálunk nem hiányozhat, ez doppingol minket, többek között ezért sem felejtem el, amikor a győztes pont után a homokban majdnem sírva nevettünk.

Péteri Vanda: Nem nagyon tudok olyan játékost, akivel szívesebben alkotnék egy párt. Orsival szavak nélkül is megértjük egymást, és jobban örülünk a társunk pontot érő megoldásának, mint a sajátunknak.

Bíró Ádám 

Forever Young

Gaál Zsóka

deac.hu

Szerző
Hasonló cikkek