Sport
2021-06-20

Rossi: ez pályafutásom egyik legszebb napja

A magyarok olasz szakvezetője a találkozó után azt mondta, eddig csak televízión nézte az Európa-bajnokságot,

A szövetségi kapitány Marco Rossi pályafutása egyik legszebb napjának nevezte a szombatit,
miután a magyar labdarúgó-válogatott 1-1-es döntetlent játszott a világbajnok francia csapattal a Puskás Arénában, a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságon.
A magyarok olasz szakvezetője a találkozó után azt mondta, eddig csak televízión nézte az Európa-bajnokságot,

Most azonban 56 évesen, ezzel a csapattal úgy érzi magát, mint egy gyerek a vidámparkban.
"Mondhatjuk, hogy ez edzői pályafutásom egyik legszebb napja. Itt vagyunk, nagy a cirkusz körülöttünk, jól akarunk teljesíteni,ugyanakkor továbbra is két lábbal a földön kell járnunk. Nem vagyok arrogáns, hogy azt mondjam, elmegyünk Münchenbe és nyerünk,de azt mondhatom, hogy odamegyünk és a lehető legjobb teljesítményt fogjuk majd nyújtani" - jelentette ki a szakember.


A tréner kifejtette, nem volt biztos abban, hogy a játékosai képesek lesznek-e ilyen jó teljesítményt nyújtani.
"Az első találkozó után volt néhány pszichológiailag nehéz napunk, de most remek eredményt értünk el, ráadásul hihetetlen teljesítménnyel.
Örülnünk kell és büszkének kell lennünk, nekem is és a játékosoknak is. - fűzte hozzá.
 

Állatkerti koncertek

Délelőtt emelnek ki a Dunából egy vélhetően II. világháborús robbanótestet

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek