Sport
2021-06-20

Legyűrték a gladiátorok a hősiesen küzdő Egert

Rengeteg fiatal kapott játéklehetőséget a Debreceni Egyetem amerikaifutball-csapatának alapszakasz záró összecsapásán.

Szombaton a rekkenő hőségben, az Eszterházy Károly Egyetem festői szépségű kilátással rendelkező pályáján, az Eger Heroes otthonában játszotta utolsó alapszakasz meccsét a DEAC Gladiators. Bár az ellenfél megfogyatkozott és nem rendelkezett győzelemmel a párharcot megelőzően, de igazi harcos várvédőkkel néztek szembe a gladiátorok, akik több fiatalt is bevetettek.

A találkozó a cívisvárosiak számára remekül kezdődött, hiszen a hazaiak nehezen tudtak mit kezdeni a futójátékkal, ami hozta is a yardokat. A drive végén azonban Román Dávid elkapása kellett ahhoz, hogy megszerezze a vezetést a Gladiators. Szabó Lajos a tőle megszokott higgadtságával értékesítette az extrát (0-7). A folytatásban a kevés emberrel felálló Heroes megmutatta, hogy kellemetlen ellenfél tud lenni. Joó Richárd elkapásaival szépen tudtak haladni a hazaiak és végül Joó hozta össze az első TD-t is (7-7). A gyors válasz nem maradt el, ugyanis ezúttal az eddigi meccseken nagyon biztatóan játszó Cseh Donátnak megtört a jég, és megszerezte a vezetést ismét a debrecenieknek egy szép szélső futással (7-14). A fiatal játékos elsőként nem akarta elhinni, hogy megszerezte élete első touchdownját, de csapattársai meggyőzték őt ebben.

A hazaiak próbáltak ismét pontokat feltenni a táblára, ám ez nem jött össze. A gladiátorok azonban növelni tudták előnyüket Roják Richárd futásának köszönhetően (7-21). Az ellenfélnél a következő percekben az egykori Gladiators-játékos Kálmán Attila remekelt, hiszen egy interception szerzett. Nem sokkal később pedig egy puntot blokkolt, és a megszerzett labdával az end zoneban kötött ki (13-21). A DEAC próbált még pontokat szerezni, viszont ez nem sikerült. A végén Roman Boguslawskyi befutott a pontszerző területen belülre, ám ünneplésért elvették a TD-t, így maradt az egy labdabirtoklásnyi különbség a két alakulat között a szünetben.

A harmadik negyedet ugyan az Eger kezdte támadással, de Panykó Patrik hamar lelopta a levegőből az irányító passzát. Ezt pedig ismét kihasználta a Gladiators. Cseh ezúttal újabb szélső futással, szereléseket kikerülve ért el a félpályára, majd ott egy testcsellel egy újabb egri védőt kikerült. Ezután pedig tiszta volt az út előtte az end zone-ig (13-28).

A nagy csata az utolsó negyedben sem maradt el. Az Eger közel járt a pontszerzéshez, de Panykó az egyik átadást felütötte a levegőbe a labdát, ami Fülep Csaba kezében landolt. Gyorsan vissza is került a malacbőr a Heroeshoz, miután Demkó Balázs passzát Bódi Barnabás csente le a levegőből. Ezt már nem hagyta kihasználatlanul a hazai gárda és Joó újabb elkapásával szépítettek (20-28). A találkozó viszont nem zárult még le azzal, hogy Roják megfutotta a gladiátorok ötödik touchdownját (20-35). A hősök továbbra sem adták fel, ismét eljutottak a vörös zónába, ahol végül Béres Marcell szerezte meg Bíró Tibor átadását az elkapó előtt. A DEAC nem a legmagabiztosabb játékával nyert, de a legfontosabb, hogy több fiatal is rengeteg játékpercet kapott, illetve a Gladiators sérülés nélkül hozta le a találkozót.

„Két dologgal kellett megküzdenünk a mérkőzésen: a meleg és saját magunk. Sok olyan dolog jött össze az összecsapás előtt és közben, amikre nem számítottunk. Úgy gondolom, hogy akiknek be kellett állni, azok nagyon jól megoldották a feladatukat. Ebből lehet látni, hogy nehéz helyzetekben kikre tudunk majd számítani. A fiatalok egy kis meccsrutint is szereztek egy nagyon jó és fizikális Eger ellen. Szerintem ez a 4-1, amivel zártuk az alapszakaszt azt mutatja, hogy a jövőben egy stabil csapat lehetünk, amely a Divízió I-ben a rájátszás helyekért lehet majd versenyben” – értékelte a találkozót és a szezon eddigi részét Gyarmati Ottó vezetőedző.

A DEAC Gladiators július 3-án játszik majd a Pannon Bowlba jutásért a Budapest Cowbells 2-vel a fővárosban.

 

Future of Debrecen

Siklóernyős baleset Hajdúszoboszlón

deac.hu

Szerző
Hasonló cikkek