Sport
2021-06-18

Hónapról-hónapra: fókuszban a történelmi kosárszezon – október

A mögöttünk álló évadban történelmi szezont futott a DEAC kosárlabdacsapata, hiszen mind a bajnokságban, mind a Magyar Kupában fennállása óta eddigi legjobb eredményét érte el a szakosztály. Visszatekintő sorozatunkban a 2020-21-es idény legemlékezetesebb pillanatait elevenítjük fel, a harmadik részben október legfontosabb történéseire emlékszünk vissza, amikor a koronavírus valósággal rárúgta az ajtót az NBI/A mezőnyére.

Azt már a szezon előtt tudni lehetett, hogy a COVID19 elleni küzdelem alapjaiban meghatározza majd a bajnokság menetét, de arra senki sem számított, hogy már az első hetekben ekkora befolyással lesz a lebonyolításra. Pedig jól indult az október, az elsején elvégzett PCR tesztek mindenkinél negatív eredményt hoztak, így az egy nappal a rajt előtt megrendezett szezonnyitó sajtótájékoztatón még mindenki nagyon pozitívan várta, hogy elrajtoljon az NBI.

Nagyon nehéznek tűnt a DEAC sorsolása, bár ekkor még senki sem sejtette, hogy mindennemű tervezgetés teljesen felesleges. A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetége mindenesetre számtott a problémákra, koncepciójuk szerint szerda-szombat ritmusban kezdtek a csapatok, és a válogatott szünetre tervezték az esetlegesen elmaradó mérkőzések pótlását. Október 3-án hazai pályán kezdett Kovács Adrián csapata, a mezőny első felébe várt Atomerőmű SE látogatott a Nagyerdőre. A felkészülés során mutatott bíztató játékot sikerült átmentenie a tétmérkőzésekre is Polyákéknak, esélyt sem hagyva a Paksnak, 97-83 arányban diadalmaskodtak. A mérkőzés hőse a napokban a Japán másodosztályba távozó Shaquille Hines volt, aki 24/18 pontja mellé lekapott 8 lepattanót és kiosztott 5 gólpasszt is.

A második fordulóban Szolnokra látogatott a csapat, de még fel sem szálltak a buszra a játékosok, máris jött a hír, hogy a hogy az ezt követő, Zalaegerszeg elleni hétvégi bajnoki a vendégek koronavírus problémái miatt biztosan elmarad. Ennek ellenére az Olajbányász otthonában is nagyszerűen játszottak a cívisvárosiak, reális esélyük volt, hogy elhozzák a bajnoki pontokat a későbbi ezüstérmes otthonából. A találkozó végén azonban a Tisza-partiak koncentráltak jobban, így megérdemelt győzelmet arattak.

Az első héten Mezszámom története címmel új sorozatot indítottunk, melyben minden játékosunk elárulta, miként kötődik a mezén viselt számhoz. Az első részben az 1-esben játszó Carlton Guyton volt fókuszban. A szombati ZTE elleni mérkőzés ugyan halasztásra került, ám a Kecskemét is hasonló cipőben járt, így megállapodtak a felek, s a 17. fordulóból előrehozott bajnokival igyekeztek tartani a tervezett programot. A találkozó után ugyan senki sem zengett ódákat a mérkőzés szinvonalától, de alényeg, hogy 67-59 arányban győzni tudott a Debreceni Egyetem.

A sors úgy hozta, hogy a felek a 4. fordulóban is egymással találkoztak volna, ám a kecskeméti visszavágóra már nem kerülhetett sor, hiszen -a nemrégiben Oroszlányba igazoló – Molnár Márton PCR-tesztje pozitív eredményt mutatott. A csapat a mezőny nagyrészéhez hasonlóan karanténba került, de a leállás alatt egy örömteli eseményről is beszámolhattunk, hiszen megszületett egykori játékosunk, jelenlegi gyógymasszőrünk, Boldizsár Ferenc kislánya.

A “kötelező szobafogság” lejártával október végén Szegedre utazott a DEAC, és egy fantasztikus mérkőzésen, Djordje Drenovac utosómásodperces kosarával sikerült legyőzni a Szedeákot. A Debreceni Egyetem gárdája tehát nagyon bíztatóan kezdte a szezont, de a koronavírus ekkor még csak ismerkedő jelleggel köszönt be az öltözőbe, az igazi arcát az ezt követő hónapokban mutatta meg.

 

Tetten érték őket a debreceni nyomozók

Medvetámadások esetén azonnali beavatkozást lehetővé tevő szabályozást készítenek

author

deac.hu

Szerző
Hasonló cikkek