Sport
2021-06-16

Rossi vállalja a felelősséget

A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi vállalja a felelősséget, amiért nem sikerült jó irányba változtatnia a csapat játékán a cserékkel, és 3–0-s vereséget szenvedtünk a portugáloktól, hiába álltunk helyt a 84. percig.

„A 84. percig nem volt gond, de persze csalódottsággal tölt el, hogy a végén három gólt kaptunk. A játékban benne van, hogy gólt kapunk, de talpra kellett volna állnunk, nem szabadott volna kockáztatni. Talán az én hibám is volt, mert több cserét is végrehajtottam, és ezek a változtatások nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeimet” – mondta a meccs után Marco Rossi, aki a szurkolókról is beszélt.

„Ha mi úgy tudnánk teljesíteni a pályán, mint a szurkolók lelátón, akkor nem kapunk ki, és általánosságban is előrébb tartanánk. De nem tudok haragudni a csapatra, mert a 84. percig jól játszottunk. Nem tudok olyat kérni a csapattól, amit ne próbálna megtenni. A második félidőben jobbak voltunk labdabirtoklásban, mint az elsőben. Az első gólig nagyon jó munkát végeztünk. Lehet három gól különbség a két csapat között, de nem az alapján, amit ma láttunk” – fogalmazott csalódottan a szövetségi kapitány, akit a Nemzeti Sport ezután a cserékről kérdezett.

„Schäfert és Kleinheislert is fáradtnak éreztem, ez volt az oka a cserének, de ez aztán nem úgy sült el, ahogy terveztem, ezért felteszem a kezemet. Ha újra kezdeném a meccset, talán tovább várnék a cserékkel, de a végeredmény lehet, hogy akkor sem változna. Megpróbáltam változtatni a meccsen a cserékkel, de nem sikerült, ami az én felelősségem” – ismételte önmagát Rossi, majd a franciák elleni szombati találkozóról is szót ejtett.

„Az a fontos, hogy mentálisan és fizikailag is pihenjünk, hogy azt a meccset is a lehető legjobb állapotban tudjuk elkezdeni.”

Ulrika Jonsson

Kurt Cobain

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek