Sport
2021-06-13

Szeretnék elnézést kérni mindenkitől

A Dánia–Finnország Európa-bajnoki csoportmérkőzésen a dánok klasszisa, Christian Eriksen összeesett az első félidő hajrájában, és még a pályán újra kellett éleszteni. A találkozót közvetítő M4 Sport szakértője, Bognár György véleménye az ijesztő jelenetsorral, a fejleményekkel kapcsolatban a közvéleményben számos kritikát kapott.

 A Paks vezetőedzője a mérkőzés másnapján közleményben kért elnézést.

A Paksi FC közleményét az alábbiakban változtatás nélkül közöljük.

„Számomra is világossá vált, hogy rengeteg ember érzelmi világára bántóan hatott a Dánia–Finnország mérkőzés közbeni véleménynyilvánításom. Miután több forrásból is értesültünk a stúdióban, hogy a dán válogatott Christian Eriksen állapota stabil, szakmai szempontokat kezdtem figyelembe venni, figyelmen kívül hagyva a történtek komoly lélektani hatását. Utóbbi miatt ezúton szeretnék elnézést kérni minden sportrajongótól és mindenki mástól, aki félreértett, és akaratomon kívül megbántottam az érzéseiben. A történtek rám is sokkolóan hatottak, érzelmileg megviseltek, éppen ezért szerettem volna sürgetni, hogy ennek a találkozónak minél előbb vége legyen. Kívánom, hogy soha többé ne kelljen átélnünk ilyen esetet, hogy Christian, akiért egy világ aggódik, mielőbb felgyógyuljon, pályára léphessen, ahogy csapattársaitól is ezt kérte.” 

 

Bravó Junkies

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek