Sport
2021-06-03

Egyedülálló nyíltvízi úszóverseny-sorozat indul Magyarországon

Open Water Tournament néven egyedülálló nyíltvízi úszóverseny-sorozat indul június 26-án Magyarországon.

Magyarország a vizek országa, a magyarok pedig a legjobb úszókat adják a világnak, itt az ideje, hogy a nyíltvízi úszók és családjaik, barátaik is kapjanak hasonló lehetőséget, idézte az OWT sajtóközleménye az alapító Mezős Balázst.

Az OWT célja, hogy profi versenykörülményeket biztosítson Magyarország vizeiben, nem csak a profik számára. Az indulók egyéni időpontok szerint regisztrálhatnak és egyesével rajtolnak, ezáltal elkerülhető lesz a tömeg szárazföldön és vízen egyaránt. A szervezők úszófolyosókat alakítanak ki, hogy minimalizálják a bójakerülgetést és a vízben sétálást.

A sorozat június 26-án a Balatonfűzfő és Balatonalmádi közötti viadallal indul, a következő állomásnak Paks ad otthont július 13-án, vagyis az indulók a Dunában tehetik próbára tudásukat, a harmadik versenyt pedig augusztus 21-én Gyékényesen, a Kotró bányatóban rendezik.

A többféle távnak köszönhetően páratlan lehetőség ez a verseny a hobbi úszóknak és a gyakorlottabbaknak is, hogy kipróbálhassák magukat, mondta Gyurta Dániel olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó, az OWT szakmai támogatója.

Az OWT versenyekre edzéseket is biztosítanak a szervezők, minden vasárnap 17 órától a Lupa-tavon.

Rossi: óriási ösztönzést jelent a szurkolók visszatérése

Balogh László

MTI

Szerző
Hasonló cikkek