Sport
2021-05-24

Molnár Dávid az ötödik Erste Ligás idényére készül

A napokban véglegessé vált, hogy az egyetemisták újabb játékosa kötelezi el magát a következő szezonra: Molnár Dávid is aláírta a jövő évi szerződését.

A kivételes képességekkel rendelkező, fiatal támadó kitüntetett helyet foglal el a hazai szurkolók szívében, hiszen Debrecenben kezdte pályafutását és a felnőtt karrierjének java részét is városunkban töltötte.

Molnár Dávid a 2012-13-as idényben mutatkozott be a DHK ificsapatában és a következő szezonban már pozitív pont/meccs átlagot teljesített. 2014-15-ben kiváló teljesítményt nyújtott a szlovák ifibajnokságban, majd az osztrák ligában vitézkedett, eközben az U18-ban ismét pozitív pont/meccs átlagot produkált. Játszott az Divízió 1/B csoportos ifi világbajnokságon és vb-címet szerzett, ugyanezt egy évre rá a juniorok között is megismételte. 2016-17-ben a DHK színeiben 7 góllal debütált a MOL Ligában, aztán – felnőttcsapat híján – egy idényt a MAC-nál töltött és részt vett egy újabb, ezúttal Divízió 1/A csoportos junior világbajnokságon. Nemzetközi szereplései kiemelkedő eredményeket hoztak, mindkét említett eseményről aranyéremmel térhetett haza. A 2018-19-es idényre visszatért Debrecenbe, három Erste Ligás szezont játszott végig, az első és második idényben 14, illetve 13 pontot termelt. A múlt szezonban is 13 pontig jutott, miközben a bajnokságot túlnyomó részben a harmadik sorban játszotta végig. Folyamatosan kamatoztatta gyorsaságát és keménységét, komoly szerep jutott neki a letámadások során, valamint az ellenfél támadásépítésének zavarásában.

A debreceni szurkolók nagy kedvencétől arról érdeklődtünk, milyen volt a nagyszerű tavalyi szezon belülről és milyen tervekkel készül a következő idényre?

Nagyon örülök, hogy sikerült egy remek szezont produkálni – kezdte a válaszát Dávid –, ami csúcs volt a debreceni hoki történelmében. Úgy gondolom, hogy a csapatunk összekovácsolódott a bajnokság végére és ez akkor is igaz, ha figyelembe vesszük, hogy nem tudtunk bekerülni a döntőbe. Pedig jól kezdtük a negyeddöntőt, a brassóiak azonban két meccses hátrányból visszajöttek, mentálisan előnybe kerültek, minket pedig sérülések is hátráltattak. Sokan azt hitték, hogy ezután annyi lesz a kupaszereplésünknek is, mi azonban óriási akarással vetettük bele magunkat a küzdelembe. Az FTC ellen minden áron bizonyítani akartunk, ami sikerült is, majd a fehérváriak ellen már nem volt megállás, mindent kitettünk a jégre és nyertünk! Nagyon büszke vagyok arra, hogy debreceniként részese lehettem a fényes győzelemnek! A jövő szezonban szeretnénk döntőt játszani az Erste Ligában, a Magyar Kupában pedig címvédésre készülünk. Ehhez részemről eredményesebb játékra lesz szükség, főképpen a pontszerzés terén. A fő célom az, hogy a következő szezonban még inkább hasznára legyek a csapatomnak” – hangsúlyozta Molnár Dávid.

NÉVJEGY:
Molnár Dávid
Született: Debrecen, 1998. június 19.
Posztja: támadó
Testmagasság: 184 cm
Testsúly: 85 kg
Ütőfogás: balos

deac.hu

Emufiókák cseperednek a Debreceni Állatkertben

Szerbiában július közepétől várható az intézkedések enyhítése

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek