Sport
2021-05-22

A végén fordított a Békés csapata - kikapott a DEAC

A biztos vezetést kiengedve egygólos vereséget szenvedett a DEAC kézilabdacsapata a Békés otthonában, így lecsúszott az osztályozós helyre.

Célegyenesbe érkezett a másodosztályú kézilabda-bajnokság. Az már korábban eldőlt, hogy a Kecskemét nyerte az NB I/B-t, ám a kiesés és az osztályozó elkerüléséért még igen sok csapat küzd, hiszen nagyon sűrű a mezőny. A DEAC a hátralévő két mérkőzéséből az egyiket ma játszotta a Békés otthonában. Azzal a tudattal léphettek pályára, hogy győzelem esetén hatalmas lépést tesznek a biztos bennmaradás felé.

Nagyon jó teljesítményt is nyújtott a csapat az első félidőben. Négygólos fór birtokában kezdhették a második játékrészt. A biztosnak tűnő vezetés a 42. percig meg is maradt, ekkor viszont jött egy rövidzárlat, ami – mint később kiderült – végzetesnek bizonyult. Pillanatok alatt odalett az előny. Előbb egyenlített a Békés, majd az 53. percben a mérkőzés folyamán először átvette a vezetést. Az utolsó tíz percben nagy csatát vívtak a pontszerzésért, de a hazaiak 19-18-ra megnyerték a mérkőzést.

Ezzel a vereséggel igen nehéz helyzetbe került a DEAC, hiszen lecsúszott a 8. helyre, ami már osztályozót jelent. Jövő hét szombaton lehet javítani, bár rendkívül nehéz lesz, hiszen a jó játékerőt képviselő, jelenleg negyedik helyen álló Mezőkövesd otthonában zárják.

deac.hu

Törőcsik Mari és Koncz Gábor kézlenyomata is felkerül Zamárdiban a filmesek falára

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek