Sport
2021-05-06

Rossi keretet hirdetett

Kihirdette az Európa-bajnokságra készülő 30 fős keretét Marco Rossi a magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya.

A válogatottba visszatér Bogdán Ádám és újoncként bekerült a keretbe Schön Szabolcs és az NB I-es góllövőlistát vezető, paksi Hahn János is. Szintén nem szerepelt még a felnőtt válogatottban Bolla Bendegúz, a Puskás Akadémia védője, Spandler Csaba, valamint csapattársa, a kapus Tóth Balázs, de utóbbi a keretben már legutóbb is ott volt.

Rossi nyilatkozatában Szoboszlai Dominikra is kitért, aki jelenleg szerepel a 30 fős keretben, viszont január óta jelenlegi csapatát sem tudta erősíteni ágyéksérülése miatt. 

"Ugyanakkor az is fontos szempont volt, hogy többségük többnyire játékban legyen, rendszeresen játsszon a klubjában. Az egyetlen kivételt Szoboszlai Dominik jelenti, aki januári klubváltása óta nincs játékban, azonban jelenleg ő az elsőszámú tehetségünk, a válogatott egyik kulcsembere. Ha június 1-ig megfelelő állapotban lesz, akkor számítani fogok rá a szűk keretben is. Ha viszont nem, akkor kénytelenek leszünk visszaengedni klubjához."

A magyar válogatott május 17-én kezdi a felkészülést Telkiben, majd május 25-étől Ausztriában készül a csapat, akkor csatlakoznak majd a németországi légiósok a kerethez. Marco Rossi június 1-én hirdeti ki az EB-re utazó 26 fős keretét, majd június 4-én Ciprussal, 8-án pedig Írországgal játszik felkészülési mérkőzést.

A magyar labdarúgó-válogatott 30 fős, bő kerete:


kapusok:
Bogdán Ádám (Ferencváros), Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Tóth Balázs (Puskás Akadémia FC) 

védők:
Bolla Bendegúz (MOL Fehérvár FC), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (MOL Fehérvár FC), Hangya Szilveszter (MOL Fehérvár FC), Kecskés Ákos (Lugano), Lang Ádám (Omonia), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Spandler Csaba (Puskás Akadémia FC), Szalai Attila (Fenerbahce), Willi Orbán (RB Leipzig)
középpályások:
Cseri Tamás (Mezőkövesd Zsóry FC), Gazdag Dániel (Budapest Honvéd), Holender Filip (Partizan Beograd), Kleinheisler László (NK Osijek), Nagy Ádám (Bristol City), Nego Loic (MOL Fehérvár FC), Schäfer András (DAC), Sigér Dávid (Ferencváros), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig)
támadók:
Hahn János (Paksi FC), Nikolics Nemanja (MOL Fehérvár FC), Sallai Roland (Freiburg), Schön Szabolcs (FC Dallas), Szalai Ádám (Mainz), Varga Kevin (Kasimpasa), Varga Roland (MTK Budapest)

fotó: MLSZ Facebook

Jelentős forgalomkorlátozások lesznek szombattól Debrecenben

Együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek