Sport
2021-05-03

Hatgólos meccsen szerzett pontot a kis Loki

Második csapatunk 3-3-as döntetlent játszott a Putnok vendégeként.

A bennmaradás szempontjából újabb fontos összecsapást vívott a tabella 13. helyén álló DVSC II., amely a kieső helyen álló Putnok otthonában vendégszerepelt vasárnap délután az NB III Keleti csoportban. A két csapatot öt pont választotta el egymástól a kezdősípszó előtt, így nyilván nagy téttel bíró kilencven perc előtt álltak a felek.

A viharos erejű szél egyik gárda dolgát sem könnyítette meg, de ziccerekből így sem volt hiány. A lehető legrosszabbkor szerezték meg a vezetést a hazaiak, akik az első félidő ráadásának második percében voltak eredményesek. Az 56. percben már kettővel ment a Putnok, de rengeteget jelentett, hogy Gyönyörű Gergő révén szinte azonnal szépítettünk. A 77. percben Talpalló Norbert egyenlített, majd két perccel később ismét Gyönyörű Gergő talált be, ezúttal büntetőből, így bő tíz minutummal a vége előtt már nálunk volt az előny.

A hazaiak vérszemet kaptak és a 83. percben ők is tizenegyeshez jutottak, és sajnos nem is hibáztak, így kialakult a 3-3-as végeredmény. A nagy küzdelmet, komoly izgalmakat, harcos játékot és hét sárga lapot hozó összecsapáson tehát igazságos döntetlen született, mellyel csapatunk újabb lépést tett a harmadosztályban való maradáshoz.

Folytatás május 9-én, vasárnap 14.30 órakor, amikor szintén élet-halál meccs vár az Igor Bogdanovics vezette kis Lokira, hiszen a három ponttal mögötte álló Tállyát fogadja Debrecenben.

NB III Keleti csoport, 33. forduló

Putnok FC – DVSC II. 3–3 (1-0)

DVSC II: Hrabina – Jankelic, Kovács R., Kovács G., Füzfői – Maruscsák (Gellén, 64.), Tordai (Girdán, 53.), Szabó Á. (Simon, 64.), Gyönyörű – Juhász, Talpalló

Gól: Gyönyörű (59., 79.), Talpalló (77.)  

 

dvsc.hu

Háromnegyedével többen bicikliztek tavaly a Balatonnál és a Tisza-tónál

Olvadó gleccserek a Himalájában

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek