Sport
2021-05-01

A Haladás ellen folytathatja jó sorozatát a DEAC

Ifjabb Sándor Tamás szerint a Debreceni Egyetem csapata szeretné meglepni a Vas megyeiket.

Az élet úgy hozta, hogy a DEAC ezen a hétvégén két fronton is megküzdhet a Haladással. Férfi futsalosaink péntek este 4-2-es vereséget szenvedtek Szombathelyen, futballistáink vasárnap “egyenlíthetnek”. A tabella 10. helyén álló ellenfelünk kisebb gödörbe került az előző két meccsén, hiszen a Csákvár és a Szentlőrinc is legyőzte. Ezzel szemben Sándor Tamás tanítványai a legutóbbi két játéknap során négy ponttal gazdagodtak.

“Hiába nincs kirobbanó formában a Hali, azt le kell szögezni, hogy nem mi leszünk a hétvégi összecsapás esélyesei. Ettől függetlenül nem feltartott kézzel futunk ki a pályára, szeretnénk meglepetést okozni. Ebben az idényben még nem sikerült nyernünk idegenben, jó lenne, ha ez a sorozat végre megszakadna. Egységes együttesnek tartom a Haladást, amelynek a masszív középpályás sora az egyik erőssége. Mindenféleképpen jó dolognak tartom, hogy egy nappal hamarabb elutaztunk, hiszen így kipihenten várhatjuk a mérkőzést” – nyilatkozta ifjabb Sándor Tamás.

Együttesünk talán a mostani szezon legjobb produkciójával rukkolt elő a Kaposvár ellen, ennek köszönhetően 3-0-ra diadalmaskodott szerdán. A vezetést Bényei Balázs góljával szereztük meg a 38. percben, aztán a második félidőben Nagy Krisztián és Sidibe is beköszönt.

“Nem volt azért annyira könnyű dolgunk, mint amit a végeredmény sugallhat, de a győzelmünk jogosságát senki sem vitathatja. Ahogy telt az idő, egyre jobban uraltuk a mérkőzést. A szünetben 1-0-ra vezettünk, az öltözőben pedig azt beszéltük, hogy nem ülhetünk rá az eredményre. A második félidőben hatékonyabb helyzetkihasználással még nagyobb különbség is kialakulhatott volna. Ebből a sikerből sok dolgot kellene átmentenünk a folytatásra. Bátor támadójátékkal rukkoltunk elő, ami a hátralévő találkozókon is üdvözítő lehet. Hátul az előző meccseken folyamatosan stabil teljesítményt nyújtunk, amit fent kell tartanunk a bajnokság végéig” – zárta mondandóját a 24 éves futballista, aki az NB II mostani kiírásában eddig 27 összecsapáson jutott szóhoz.

A szombathelyiek tájékoztatása alapján a védettségi igazolvánnyal rendelkező szurkolók a helyszínen tekinthetik meg a Haladás-DEAC bajnokit.

Merkantil Bank Liga NB II 36. forduló
Szombathelyi Haladás-DEAC
2021. 05. 02. (vasárnap) 17:00, Szombathelyi Haladás Stadion

Bíró Ádám

Fotó: Derencsényi István

Nagyobb forgalmat várnak a virágárusok

Itt a friss Egyetemi Élet

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek