Sport
2021-04-27

Roják Richárd egyetlen sikeres passza győzelmet ért

A DEAC Gladiators futója sérülése ellenére is tudott irányítani. Román Dávid is nyilatkozott győztes TD-jét követően.

Egy elképesztő thriller után tudott nyerni a Debreceni Egyetem amerikaifutball-csapata a Budapest Titans ellen a TD Store Divízió I-ben. Mint ismert, az utolsó negyedben két touchdownt is összehoztak a gladiátorok, amellyel fordítottak (18-14).

Ennek a két hatpontosnak a különlegessége az volt, hogy Roják Richárd irányításával szerezte meg a Gladiators, miután Molnár Gábor és Demkó Balázs is kiesett sérülés miatt. Mint ismert, Roják eredetileg futó, így nem nagyon gyakorolhatta a passzokat. Ráadásul a második félidőben Demkó sérüléséig nem véletlenül jegelte őt a kispadon az edzői stáb.

„Érdekes volt azután beszállni, hogy kiszálltam” – emlékezett vissza a DEAC futója. – „Nem volt százszázalékos a térdem, így az utolsó két negyedre már úgy döntöttem, hogy Gréczy Balázs vegye át a helyemet. Majd a sors úgy hozta, hogy Demkó Balázs sérülése miatt vissza kellett jönnöm a pályára. Úgy érzem, hogy tudtam egy olyan lendületet vinni a támadásokban, aminek köszönhetően kétszer is végig masíroztunk a pályán. Az elején nem nagyon sikerültek a passzaim, de a végén örülök, hogy fontos pillanatban egy összejött.”

A mérkőzésen az volt az egyetlen sikeres átadása Roják Richárdnak, amely Román Dávid kezében landolt a pontszerző területen belül. A nyíregyházi elkapó nagyon örült annak, hogy el tudta dönteni a találkozót, de kiemelte, hogy nem volt egyszerű dolguk az elkapóknak, miután három irányító adogatott nekik az összecsapáson.

„Fantasztikus érzés volt számomra, hogy az én elkapásom döntött a végén” – mondta mosolyogva a találkozó után Román Dávid. – „A meccs vége felé, amikor elkezdtük jobban pörgetni a tempónkat, akkor éreztem, hogy a csapat fejben nagyon erősen koncentrál. Mindent beleadtunk, és ennek meglett az eredménye. Csodálatos érzés. Viszont nem volt egyszerű dolgunk nekünk elkapóknak sem, mivel két irányítónk is kiesett. Nemcsak nekünk kell megszokni az irányítót, de nekik is a mi mozgásunkat, sebességünket is meg kell ismerniük. Ám szerencsére ezzel nem volt gond.”

A DEAC Gladiators legközelebb május 9-én a Dabas Sparks vendége lesz. Jó hír a sérülteket illetően, hogy Demkó Balázs már játékra kész állapotban lesz a szikrák elleni kiemelt fontosságú bajnokira.

MAKRANCZI LÁSZLÓ 

Fotó: Bellon Bíborka

 

Ezer vércukormérő készüléket kap az Országos Mentőszolgálat

Műszaki megmérettetés az OTDK-n

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek