Sport
2021-04-20

Ugrai Roland: Messze még a csúcsformám

Középpályásunk számára a DVSC eredményessége és első osztályba való feljutása a legfontosabb.

Góllal és gólpasszal vette ki a részét a Győr felett aratott 4-2-es sikerből a Loki 10-es számú labdarúgója, Ugrai Roland, aki a hármas sípszó után elégedetten értékelt.

– A Győr elleni találkozó előtt természetesen tudtuk, milyen eredményt értek el a közvetlen riválisaink, de nem volt különösebb teher rajtunk emiatt. Azt gondolom, mindegy, mit játszik a többi gárda, a céljaink elérése érdekében minden mérkőzésen három pontot kell szereznünk – nyilatkozta honlapunknak a remek formában lévő Ugrai Roland. – Jól játszottunk az első félidőben, maximálisan véghez tudtuk vinni, amit a szakmai stáb kért tőlünk. Örülök a gólomnak, melynél Dzsudzsák Balázs megcsinálta a nehezét, nekem pedig csak a hosszút kellett kilőni. A második félidő miatt van bennem némi hiányérzet, hisz ismét magunknak tettük nehézzé, de boldog vagyok, hogy végül győzelemmel tértünk haza.

Ugrai Roland idén márciusban került a DVSC-hez, melyben eddig öt mérkőzésen két gólt szerzett és két asszisztot osztott ki.

– Jól érzem magam a csapatnál. Bár nagyon messze vagyok még a csúcsformámtól, a gólok és gólpasszok jót tesznek a lelkemnek és önbizalmamnak. Igyekszem mindent megtenni, amit kér tőlem a stáb, de számomra a DVSC eredményessége és első osztályba való feljutása a legfontosabb.

 

 

https://dvsc.hu

Hamis vezetői engedélyt adott át Nagykerekinél

A hideg idő miatt magasabb volt a februári földgázfogyasztás

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek