Sport
2021-04-08

Holman visszatért

Holman Dávid szerdán először volt kezdő a Slovan Bratislava labdarúgócsapatában sérülését és koronavírus-fertőzését követően.

A 28 éves támadó kifejtette, hogy rosszkor jött a sérülés, mert jó formában volt, ráadásul felépülése után azonnal elkapta a koronavírust, amely három napra döntötte le a lábáról, akkor láza, hasfájása volt és köhögött. Hozzátette, utána napról napra javult az állapota és nagyjából másfél hét után érezte magát gyógyultnak, azonban a szabályok értelmében 14 napig karanténban kellett maradnia.

Holman megtisztelőnek nevezte, hogy a Slovan négy év után is számít rá, ő pedig azért hosszabbított szerződést februárban, mert a klubnak komoly céljai vannak, így például a Bajnokok Ligája-szereplés kivívása. Megjegyezte, a Slovan sorozatban harmadszor lehet bajnok, amelyre mindössze kétszer volt példa korábban a szlovák pontvadászatban.A válogatott kapcsán úgy fogalmazott, hogy szeretne visszakerülni, de Marco Rossi szövetségi kapitánnyal már régen beszélt. Holman, aki eddig ötször ölthette magára a címeres mezt, 2019 júniusában szerepelt legutóbb a nemzeti együttesben.

 "Több mint másfél hete edzek ismét az együttessel, így az erőnlétem kezd visszatérni. Felépülésem óta először voltam kezdő, jól éreztem magam a pályán."

Rendhagyó szakmai nap a TTK-n

Már látszik a járvány harmadik hullámának tetőzése

MTI

Szerző
Hasonló cikkek