Sport
2021-04-07

Legyőzte a Szentest a DVSE

Hazai medencében győzött a debreceni csapat Szentes ellen, szerda este a férfi vízilabda OB I. alapszakaszának 25. fordulójában. A DVSE játékosa Macsi Patrik ötször is eredményes volt.

Az első negyedben kétszer is emberelőnyből szerzett találatot a hazai csapat Macsi Patrik és Tőzsér Dávid által. (2-0)

A következő felvonást szintén jól indította a DVSE, újabb két emberelőnyből szerezett találattal, Macsi Martin és Nagy Norbert Imre volt eredményes. Ezután a Szentes is megszerezte első gólját, amire Macsi Patrik válaszolt ugyan de a negyed végéig még két góllal sikerült javítaniuk a vendégeknek az eddig szerzett hátrányukon. (5-3)

A harmadik negyedet ismét Macsi Patrik kezdte meg egy szép találattal, de ebben a játékrészben már kezdett játékba lendülni a Szentes is, egészen annyira, hogy döntetlenre tornázták fel magukat, azonban 2 perccel a negyed vége előtt Nagy Norbert Imre ismét kapuba talált. (7-6)

Az utolsó játékrészt a Macsi testvérek remekül indították, Martin és Patrik is eredményes volt, a győzelmet érő találatot szintén Macsi Patrik szerezte meg a DVSE csapatának. Az utolsó negyed  alatt a szentesiek 3 góljukkal már csak szépíteni tudtak az eredményen. A végeredmény:10-9

Gólszerzők: Macsi Patrik 5, Macsi Martin és Nagy Norbert Imre 2-2, Tőzsér Dávid 1 valamint Mátyók Norbert Árpád 4, Lajkó Márton Mihály 2, Hegedűs Bence, Fülöp Bence és Kókai Tibor 1-1-1. 

Fotó: DVSE Facebook

 

Fekete szerda az NBII-ben.

Önkéntes alapon tesztelnének az iskolákban

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek