Sport
2021-04-04

Meccsnap van: DVSC-Soroksár

Ismét pályára lép a DVSC, amely vasárnap 17 órától a Soroksárt fogadja a Nagyerdei Stadionban, a Merkantil Bank Liga 30. fordulójában.

Az bajnokságból már csak kilenc forduló van hátra, de még mindig kiélezett a harc az első osztályba kerülésért és az első helyért. A Loki az előző két bajnokiján visszatért a győzelmek útjára, a Kaposvár ellen 2-0-ra nyert a Nagyerdőn, majd Pécsen is egy ugyanilyen arányú, rendkívül fontos győzelmet aratott. A DVSC ennek köszönhetően a tabella éléről várhatja a hétvégi folytatást, de mivel csapatunk fő riválisa, a Vasas a forduló nyitómérkőzésén 1-0-ra nyert Szegeden, ezért a piros-fehér alakulat előnye jelenleg csak egy pont a fővárosiak előtt.

Jó hír, hogy a Lokiból jelenleg mindenki bevethető (természetesen az eltiltott Baráth Péteren kívül), azonban a fővárosi gárdát egyáltalán nem szabad lebecsülni, mivel a 2014/2015-ös szezon óta folyamatosan az NB II-ben szerepel és évről-évre erősebb játékkal rukkol elő.

Az utóbbi mérkőzéseken remek formában lévő Soroksár SC pillanatnyilag a 6. helyen áll, a mérlege 14 győzelem, 6 döntetlen és 9 vereség. A csapatot több Ferencvárosban nevelkedett, vagy onnan kölcsönből érkező labdarúgó is erősíti, mivel a két egyletet szoros kapcsolat fűzi egymáshoz. A Soroksár a legutóbbi játéknapon a Budaörs együttesét látta vendégül és egy hihetetlenül fordulatos, gólokban gazdag meccset játszottak a felek. A Lipcsei Péter által vezetett gárda lelki erejéről mindent elárul, hogy a tompa kezdésből adódó háromgólos hátrányból is felállt és a második félidőben szenzációs támadójátékot bemutatva végül 5-4-re nyert.

A két csapat tavaly október elején már találkozott egymással. A fővárosban rendezett küzdelmes, harcos találkozón többször vettük magunkhoz az irányítást, de mellette az ellenfélnek is voltak lehetőségei. A veszélyesen játszó Bárány a 31. percben beforgatta védőjét, aki lerántotta, a büntetőt pedig Bódi Ádám magabiztosan értékesítette. A paprikás hangulatú második félidőben egy bal oldali beadást követően Lovrencsics Balázs egyenlített, ezt követően még a mieinktől Dzsudzsák, Tischler, Bódi és Ferenczi is kapura lőhetett, ám végül maradt az 1-1-es döntetlen. Egy hasonlóan érdekes, kiélezett összecsapásra van tehát most is kilátás, természetesen mindkét csapat számára fontos a három pont megszerzése.

Az április 4-én, vasárnap 17 órakor kezdődő DVSC-Soroksár bajnoki összecsapást a Debrecen Televízió élőben közvetíti, de streamen keresztül is követhető lesz.

dvsc.hu

Sallai nem áll le

Az Egyetemi Világjátékok után az Európai Egyetemi Játékokat is elhalasztották

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek