Sport
2021-03-24

Rossi két forgatókönyvvel készül a magyar-lengyel mérkőzésre

Marco Rossi szövetségi kapitány két forgatókönyvre is felkészítette a magyar labdarúgó-válogatottat, amely csütörtökön a lengyelek ellen kezdi meg hazai pályán a világbajnoki selejtezősorozatot.

"Nem vagyok Nostradamus, hogy kitaláljam, a rivális új edzője, Paulo Sousa milyen elképzelésekkel küldi pályára a csapatát, de felkészültünk arra, hogy három vagy négy védővel állnak ki. A tervünk megvan, a kérdés az, hogy meg tudjuk-e valósítani".

A szövetségi kapitány mérlege százszázalékos a lengyel edző ellen, és abban reménykedik, hogy ez a mérkőzés végére is így marad. Ehhez viszont a válogatott minden játékosától maximális teljesítményre lesz szükség, és még egy "csipetnyi szerencsére". Rossi azt is hozzátette, hogy a lengyel válogatottból nem csak Lewandowskit tartja világsztárnak, hanem a Napoliban futballozó Piotr Zielinskit is. 

Az olasz szakvezető kitért természetesen a magyarok egyik legnagyobb hiányzójára Szoboszlai Dominikra, aki ágyéksérülése miatt nem tud részt venni a márciusi selejtezőkön.  

"Szoboszlai Dominik nagyon fontos a csapatunk számára, mivel a legreményteljesebb jövő előtt áll. Sajnálom, hogy ágyéksérülése miatt most nem lehet velünk, mert vele több nyílvessző lenne a tárban. Nem könnyű őt pótolni, de tavaly ősszel nyolc mérkőzésünkből négyszer nélküle is helytálltunk".  Majd hozzátette, hogy a válogatott keretéből Kecskés Ákost leszámítva mindenki tökéletes állapotban van. 

Mindenképp izgalmas és nehéz feladat előtt áll a magyar válogatott, akik csütörtökön 20.45 órától a Puskás Arénában lépnek majd pályára a lengyel válogatott ellen, a világbajnoki selejtezősorozat európai nyitányán. 

A 471-es számú főút újabb szakasza lesz 2x2 sávos

Kiterjesztik az oltandók körét

MTI

Szerző
Hasonló cikkek