Sport
2021-02-26

Elhunyt a Porto kézilabdakapusa, Alfredo Quintana

Pénteken elhunyt az FC Porto férfi kézilabdacsapatának 32 éves kapusa, Alfredo Quintana. A portugál válogatott játékos a hétfői edzésen kapott szívrohamot.

A szomorú hírről a Quintanát kezelő kórház tájékoztatta a Portót péntek délben.

Quintana a Porto hétfői edzésén kapott szívrohamot, majd az állapotának stabilizálása után a portói Szent János Kórházba szállították. Az RTP Sport szerdán arról írt, a portugál válogatott kapus az intenzív osztályon fekszik, és az orvosok mesterséges kómában tartják.

Primeira Hora csütörtökön azzal egészítette ki a hírt, hogy Portugáliában már a legrosszabbtól tartanak, ezért megszervezték, hogy Quintana édesanyja elutazhasson a fiához. A lap ekkor már arról írt, hogy a kapusnak legalább 50 percig maradt oxigén nélkül az agya, így az agyhalál állapotában van. A napvilágra került információkat a játékost kezelő kórház ugyanakkor nem erősítette meg. A kubai szövetség már részvétét fejezte ki a családnak, bár később módosította a kiadott nyilatkozatot.

A Porto szerdán a fehérorosz Meskov Breszt otthonában lépett volna pályára a Bajnokok Ligája csoportkörében, a történtek után elhalasztották az összecsapást. A Breszt honlapján megjelent közlemény szerint a portugál együttes a hátramaradt három BL-meccsének egyikét sem játssza már le.

Quintana, aki március 20-án töltötte volna be a 33. életévét, Havannában született. 2011-ben igazolt a Portóhoz, ahol az évek során a csapat meghatározó játékosa lett.

Szerepelt a 2020-as Európa-bajnokságon, ő kezdett a portugálok kapujában a mieink elleni utolsó középdöntős mérkőzésen, s a portugálok által 34–26-ra megnyert mérkőzésen csapata egyik legjobbja volt. A 32 éves kapus az idén januárban, Egyiptomban rendezett világbajnokságon is tagja volt a portugál válogatottnak.

 

https://www.nemzetisport.hu/

A hírközlési hatóság megkezdte az ingyenes adattörlő alkalmazás előkészítését

Forgalomkorlátozások lesznek a Bem téren és környezetében

Gyönyörű Tamara

Szerző
Hasonló cikkek