Sport
2021-02-18

Kérdőjelek Gulácsi körül

Megvan a terve arra az esetre is a jelenleg három magyart is foglalkoztató RB Leipzignek, ha elsőszámú kapusa, Gulácsi Péter eligazolna a nyáron - írja a Sport Bild.

Az elmúlt hetekben vetődött fel annak a lehetősége, hogy Gulácsi Péter több mint öt év után távozzon Lipcséből – ekkor igazolt Salzburgból Németországba -, a Bild írt arról, hogy a Borussia Dortmund lehet az új csapata, amely 12,5 millió euróért vásárolhatja ki szerződéséből.

Bár a magyar hálóőr nem sokkal később úgy nyilatkozott, hogy akár karrierje végéig is el tudná magát képzelni az RBL színeiben, hiszen ő és a családja is otthonra lelt Lipcsében, és komoly fordulatnak kellene ahhoz bekövetkezni, hogy elhagyja klubját. Ehhez képest a Sky-nak már nem fogalmazott ennyire egyértelműen a légiós:

– Most csak a jelenre fókuszálok és komoly céljaim vannak a csapattal az idényben. Minden másról igyekszem tudomást sem venni. Hogy mi történik majd a jövőben, az már nem rajtam múlik – idézi a 90min.de a válogatott kapust.

A Sport Bild pedig úgy tudja, Lipcsében felkészültek már arra az eshetőségre is, ha Gulácsi eligazolna – akár Dortmundba, akár máshová. A lap szerint Gregor Kobellel pótolhatja a Leipzig a 30 éves magyar hálóőrt: a Gulácsinál hét évvel fiatalabb svájci kapus tavaly nyár óta tartozik a VfB Stuttgart kötelékébe, és 2024-ig él a szerződése a sváboknál. A 8 millió euróra taksált portás 21 Bundesliga-meccsen védte az idényben eddig csapata kapuját és több klub érdeklődését is felkeltette a cikk szerint.

Az egészségiparban működik együtt a Debreceni Egyetem Üzbegisztánnal

"Nem hagyom abba ott, ahol egyébként abbahagynám." - Farkas Zoltán - Ektomorf

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek