Sport
2021-01-25

Vereséggel búcsúzott a hazai jégtől a DEAC

A DEAC 6-3-as vereséget szenvedett a Ferencváros együttesétől a jégkorong Erste Ligában hétfőn.

A mérkőzést a DEAC kezdte jobban, több helyzetet is kialakítottak a vendég kapu előtt, azonban a Fradi hamar felvette a ritmust, és 5 perc után átvették az irányítást, ami hamar az eredményben is megmutatkozott. Fraser Ellerby lövése talált utat a haza kapuba (0-1). A harmad végéhez közeledve növelte előnyét a vendég együttes Tóth Adrián góljával (0-2).

A második harmad 7. percében már 0-3 állt a Debreceni Jégcsarnok eredményjelzőjén, miután a tavaly még Debrecenben játszó Sági Martin is beköszönt. Sajnos a fővárosi együttes itt nem állt meg, pár perc elteltével Somogyi Balázs is gólt szerzett (0-4).

Az utolsó harmad is rosszul kezdődött hazai szempontból. Alig egy perc után Tóth Adrián is gólt szerzett, ezzel már 0-5-re vezetett a Fradi. Az utolsó játékrész 10. percében megszerezte első gólját a DEAC. Pavel Pisarik volt eredményes (1-5). Ezután mintha kicsit magára talált volna a hazai csapat, 5 perccel később ugyanis Dominik Novotny is betalált (2-5). Aztán jött újra Pavel Pisarik és megint betalált (3-5). A hazaiak lehozták Hetényi Zoltán is az utolsó percekre, azonban ez megbosszulta magát. Nagy Gergő megszerezte a Fradi hatodik gólját ezzel kialakítva a 3-6-os végeredményt.

A DEAC együttesére ezután egy erdélyi túra vár, csütörtökön a Brassóval, pénteken a Gyergyói Hoki Klubbal, míg vasárnap a Csíkszeredával játszanak a srácok.

Horváth Boldizsár

Csavarodik, vagy tekeredik?

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek