Sport
2021-01-24

Kijutott a magyar női vízilabda válogatott a tokiói olimpiára

Vasárnap a torna döntőjében - már egy tét nélküli mérkőzésen - a hollandokkal játszunk.

A magyar női vízilabda-válogatott ott lesz a tokiói olimpián: Bíró Attila szövetségi kapitány együttese a trieszti selejtezőtorna szombati elődöntőjében 13-10-re nyert a házigazda olaszok ellen, ezzel kivívta részvételét az ötkarikás játékokon.

Az olimpiai részvételről döntő összecsapáson Bíró Attila bátor húzással a rutinos Európa-bajnok Gangl Edina helyett a húszéves Magyari Aldával kezdett a kapuban. A magyar csapat álomszerűen rajtolt, három perc alatt három gólt szerzett úgy, hogy egyet sem kapott, Magyari pedig emberhátrányban is védeni tudott. A házigazda Arianna Garibotti révén még ötméterest is rontott. Az olaszok 45 másodperccel a negyed vége előtt lőtték első góljukat, egy szerencsés, blokkról lepattanó labdából.


A második negyed kivédekezett magyar hátránnyal, majd értékesített előnnyel indult, Szücs Gabriella talált be fórban (4-1). Az olaszok második ötméteresüket is elhibázták, ezúttal Magyari védte Claudia Marletta lövését, a túloldalon viszont Illés Anna nem hibázott. A második olasz találat után kimaradt a magyar fór, a rivális pedig azonnal büntetett és két gólra jött fel.


A harmadik negyed elején Keszthelyi Rita egy nagyszerű góllal nyugtatta meg csapatát, az olaszok szépen végig játszott fórral válaszoltak, majd egy remek ejtéssel minimalizálták a különbséget. Parkes Rebecca révén a következő magyar előny góllal zárult (7-5), de a másik oldalon Roberta Bianconi is betalált. Ezt követően Gyöngyössy Anikó harcolt ki fórt, Szilágyi Dorottya pedig messziről lőtt hatalmas gólt, sőt szinte rögtön ezután labdát szerzett, a megúszást pedig Keszthelyi Rita váltotta gólra (9-6). A hazaiak fél perccel a negyed vége előtt fórból szépítettek.


A záró felvonás elején újra Keszthelyi villant, ötödik találatával nőtt a különbség, az olaszok pedig két előnyt is elrontottak, kettős emberelőnyben viszont nem hibáztak. Négy és fél perccel a vége előtt a magyarok is kaptak hosszabb szünet után egy fórt, melyet Leimeter Dóra fejezett be gyönyörűen. Három perc volt hátra, amikor Illés Anna lövésre vállalkozott, a tökéletes kivitelezésű mozdulat pedig gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzést. A végén még Keszthelyi Rita eljutott a fél tucat találatig.


A találkozót követően a helyi szervezők egy jelképes tokiói járatra szóló óriási beszálló kártyát is átnyújtottak a magyar csapatnak.
    

Hazai pályán is magabiztos DVSC siker a Boglári Akadémia ellen

Önként jelentkezett a rendőrségen az Árpád téri gázoló

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek