Sport
2021-01-13

Vereséget szenvedett a DVSE, a listavezető otthonában

Szerda este a Szolnok otthonába látogatott a Debreceni Vízilabda Klub, ahol bejött az előre megjósolt eredmény, ugyanis 13 gólos vereséget szenvedett a DVSE a listavezetők ellen.

A fiúk ugyan igyekeztek jól tartani magukat és hősiesen küzdöttek, de az eddig összes meccsét megnyerő Szolnoki-Dózsa méltó módon játszott és a mérkőzés során folyamatosan emelte előnyét. A végeredmény 18-5, gólszerzők: Oltean Sebastian, Süveges Máté (2),Takács Kristóf és Macsi Martin. 

Bár a 13 gólos különbség soknak tűnik, tudni kell, hogy a találkozóra eredetileg február 3-án került volna sor, ám a két csapat úgy döntött, hogy három héttel korábban játszák le a meccset. A Szolnokiak  február 27-én kezdik meg a nemzetközi versenyeiket, addig pedig nem hátrány hogyha minél több mérkőzést játszanak. A DVSE számára pedig a találkozó legfőbb célja az volt, hogy formába lendüljenek a hétvégi UVSE elleni küzdelmükre. 

A hazaiak tehát szombaton déltől játszák következő mérkőzésüket a Debreceni Sportuszodában zárt kapuk mögött az Újpest ellen. 

forrás:dvse.hu

fotó:DVSE Facebook

 

Kisebb tűz károsultjainak segített a Debreceni Karitatív Testület

Molnár Tamás

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek