Sport
2021-01-08

Nagy nevet igazolt az MTK

Az MTK Budapest együttesében folytatja pályafutását a téli átigazolási időszak legkapósabb hazai játékosának számító Varga Roland. Az MTK Budapest és az FTC egy komplex megállapodást kötött egymással: a Ferencváros szerződtette a kék fehérektől Gera Dánielt, valamint Katona Mátét.

Varga Roland ezzel a klubváltással tulajdonképpen visszatér nevelőegyesületéhez, hiszen 2008-ig több éven át a Sándor Károly Labdarúgó Akadémián nevelkedett, majd ezt követően külföldre igazolt. 

Varga Roland - Talán nem titok, hogy sok megkeresésem volt az elmúlt hetekben, így volt választási lehetőségem. Mindenkit meghallgattam, de az első pillanattól kezdve azt éreztem, számomra most az MTK a legjobb választás. Döntőek voltak a Polyák Balázzsal történt egyeztetések, mert az általa felvázoltak voltak számomra a legmeggyőzőbbek, és rajta éreztem leginkább azt, hogy tényleg engem akarnak. Eldöntöttem, hogy olyan helyre igazolok, ahová tényleg szívesen megyek, számomra most ez minden egyéb szempontot felülírt, úgyhogy rendkívül motiváltan várom a közös munkát 

Alul maradtak a magyarok a Vízilabda világliga selejtező első napján

Hétvégén is folytatódik a nagyobb idősotthonok bentlakóinak és dolgozóinak oltása

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek