Sport
2021-01-07

Bizakodva várják a Körmend elleni rangadót

Körmendre látogat a Debreceni Egyetem együttese az első osztályú kosárlabda bajnokság 18. fordulójában. Amennyiben Kovács Adrián együttese győzelemmel zárja a szombaton 18 órától kezdődő rangadót, a két csapat helyet cserél a tabellán.

Magabiztos győzelemmel kezdte a 2021-es esztendőt a DEAC, hiszen az évnyitó bajnokin 41 pontos kiütéses győzelmet aratott a Kaposvár ellen. Az első perceket leszámítva a hajdúságiak kézben tartották a találkozót, már az első félidőben eldőlt, hogy sikerül itthon tartani a két pontot. -Szerettünk volna a kecskeméti vereség után egy jó produkcióval előrukkolni, és szerencsére ez sikerült is. Fegyelmezettek voltunk, és végig nagy energiákat mozgósítottunk a pályán, betartottuk az előre megbeszélteket. Én személy szerint nagyon jól éreztem magam a pályán, örülök, hogy egy ilyen szép sikerrel indult az év, remélem a folytatás is hasonlóan pozitív lesz. -értékelte az évkezdést Somogyi Ádám.

A két együttes december elején már találkozott egymással, akkor egy emlékezetes mérkőzésen, kétszeres hosszabbítás után a piros-feketék győzelemmel távoztak a Nagyerdőről. Messzemenő következtetéseket mégsem szabad levonni az akkori találkozóból, hiszen kis túlzással a hajdúságiaknál a fél csapat nem volt bevethető. -Sok hiányzónk volt akkor, és többen csak azon a találkozón tértünk vissza a többhetes kihagyás után. Sosem jó dolog vereséget szenvedni a ráadásban, de így utólag visszagondolva azzal a kerettel már az is bravúrnak számított, hogy nehéz csatára tudtuk kényszeríteni a Körmendet. -emlékezett vissza a fiatal irányító.

A Körmend 9 győzelemmel és 5 vereséggel jelenleg a 6. helyen áll, a DEAC pedig mindössze egy sikerrel lemaradva követi szombati riválisát a tabellán. A vasiaknál leginkább a Thames-Taylor duó semlegesítésére kell majd odafigyelni, de Mócsán, Ferencz, vagy az új igazolás Ireland is bármikor képes lehet kiemelkedő teljesítményre. -Kulcsszituációkban a legtöbbször Thames kezében van a labda, az ő semlegesítése mindenképp kulcsa lesz a szombati mérkőzésnek. Az új irányítójukkal és a nagyszerű dobóikkal nagyon veszélyesek mezőnyben, a periméter-védekezésünkre ezúttal fokozottan figyelnünk kell majd. Mivel a decemberi találkozásunk óta már többen visszatértek a csapathoz, én nagyon bizakodó vagyok, remélem sikerül a hétvégén visszavágnunk nekik. -zárta szavait a válogatott hátvéd.

 

 

deac.hu

Közel kétszáz új fertőzöttet azonosítottak Hajdú-Biharban

Gróf Dávid: Mindenki motivált

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek