Sport
2020-10-09

Négy hazai mérkőzés előtt csapataink

A Debreceni Egyetem kosárlabda-, röplabda-, floorball- és amerikaifutball-csapata hazai pályán küzd a pontokért hétvégén. A férfi futsalosok Újpestre, a kézisek Szegedre utaznak.

Kosárlabda – mégis lesz meccs szombaton
A Debreceni Egyetem kosárlabdacsapata egy Paks elleni hazai győzelemmel és egy szolnoki vereséggel kezdte a bajnokságot. A hétvégére tervezett ZTE elleni összecsapás elmarad, mivel az ellenfélnél hat játékos koronavírusos, ám így sem maradnak mérkőzés nélkül Polyák Lászlóék, ugyanis szombaton 18 órától a szintén ellenfél nélkül maradó Kecskemétet fogadják az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban. Jövő hét szerdán újabb meccs: 18 órakor a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét otthonában vendégszerepelnek a fekete-fehérek.

Röplabda – az első győzelemre hajtanak
Szombaton 15 órakor a Dunaferrt látják vendégül a DEAC férfi röplabdázói az Extraligában. Az egyetemisták három vereséggel kezdték a szezont, így most az első pontok megszerzésére készülnek. Nem lesz egyszerű, hiszen a vendégek jó formában vannak, a tabella második helyéről várják a mérkőzést.

Szeretnénk elkapni az újvárosiakat, szükségünk lenne már a sikerélményre – kezdte a beszélgetést a DEAC játékosa, Fazekas Balázs. – Ellenfelünk jól kezdte a bajnokságot, főleg a Barcika elleni diadala lepett meg. Ebből kiindulva sem lesz könnyű dolgunk. A Dunaferr egyik húzóembere a rutinos Mészáros Dömötör, mellette a nyáron szerződtetett Boa Szabolcs is szépen termeli a pontokat. Hogy mi lehet a győzelem kulcsa? A védekezésre és a blokkolásra oda kell figyelnünk, emellett a nyitásoknál szintén muszáj résen lennünk” – fogalmazott a következő hónapban 25. születésnapját ünneplő röplabdázó.

Futsal – a fővárosba utaznak
Férfi futsalosaink három vereség után legutóbb nyerni tudtak hazai pályán az Aramis ellen. Eleg Gergő legénysége hétfőn az Újpest otthonában lép parkettre az NB I 6. fordulójában. A találkozót 20.45-től rendezik az UTE Atlétikai Stadion csarnokában.

Kézilabda – folytatni a jó sorozatot
Vasárnap 18 órakor a Pick Szeged U22-es csapatának otthonában vendégszerepelnek a DEAC kézilabdázói, akik remekül kezdték a szezont, hiszen az első fordulóban meglepetésre legyőzték a Mezőkövesd együttesét, majd a Magyar Kupában simán továbbjutottak.

A Gorillaz ellen nemcsak a második félidei játékra kell összpontosítani, hanem az elsőre is, mert nem szeretnénk ismét bealudni az elején – nyilatkozta Gyarmati Ottó, a DEAC Gladiators vezetőedzője. – Kulcsfontosságú lesz az offense teljesítménye a Dunaújváros ellen. A passzjáték jól ment a Wolves 2 ellen, viszont a futások akadoztak. A Gorillaz védelme komolyabb erőt képvisel majd, mint a farkasoké, bár én úgy érzem, hogy a támadójátékuk nem állt még össze. Viszont a gorillákat egyértelműen nem szabad leírni, mert a futójátékuk okozhat gondot nekünk. Szerintem egy kevéspontos mérkőzés lesz, amit természetesen meg akarunk nyerni!” (Nyitrai Daniella-deac.hu)

Századfordulós hangulat a Déri Múzeumban!

DVSC - Hétfőtől indul a jegyértékesítés

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek