Sport
2020-06-24

Utolsó percben, de miénk a 3 pont Mezőkövesden

A harmadik helyért és ezzel együtt a nemzetközi kupaindulás jogáért küzdő Mezőkövesd az utolsó percben kapott góllal alulmaradt a vendég, kiesés elől menekülő Debrecennel szemben a labdarúgó OTP Bank Liga 32. fordulójának szerdai játéknapján.

 A nyitó negyedóra mindkét csapatnál sok hibával telt, a legizgalmasabb esemény Kundrák és Szécsi összefejelése volt, akiket később le is kellett cserélni. Az első valódi helyzetre a 16. percig kellett várni, ebből azonban azonnal gól lett azonban a játékvezető, Andó-Szabó Sándor kapustámadás miatt érvénytelenítette Zivzivadze találatát. Ezután a DVSC előtt is adódtak lehetőségek, az első félidőben egy gól nálunk is született, ám les miatt ez is érvénytelen lett. 

 A második félidő elején egy újabb, ám ismét les miatt érvénytelenített találat borzolta a kedélyeket.  A folytatás kiegyenlített játékot hozott, mindkét oldalon adódtak kisebb-nagyobb helyzetek, a nagyobbak a házigazdák kapuja előtt történtek. A hajrában nyomás alá helyezte ellenfelét a Kövesd, viszont a győztes gólt mégis a debreceni csapat tudta megszerezni Haruna Garba fejesgóljával, a 90. percben, egy pontrúgás után.

Ezzel pedig a DVSC elmozdult a kiesőhelyről, és nagy lépést tett az NB I-es bent maradásáért. Ha az utolsó fordulóban, a hétvégi hazai mérkőzésen megverik a Paksot, biztos, hogy bennmaradnak. 

Menetrend változások a DKV járatain

Dekult Utcák

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek