Sport
2020-06-16

Ő a DEAC labdarúgócsapatának vezetőedzője

A Debreceni Egyetem futballcsapata történelmi szezon előtt áll, hiszen először szerepelhet az egycsoportos másodosztályban. A gárda Balogh Pál irányításával kezdi meg az új idényt.

A DEAC elnöke, Jávor András elmondta, az NB II új kihívás lesz, ehhez a feladathoz fel kell nőni. A csapat célja a bennmaradás kivívása, bár abban bízik, hogy nem a kiesés elkerülésért fog küzdeni. Az is kiderült, hogy a tárgyalások során minden kérdésben azonos álláspontot képviseltek Balogh Pállal.

Lóczi Lászlóné Kovács Marianna arról tájékoztatott, hogy az NB II-ben már jóval szigorúbb pénzügyi és versenyeztetési előírásoknak kell megfelelni, mint az alacsonyabb osztályokban. Az MLSZ pénzügyi monitoring rendszeréhez (PMR) igazodva a DEAC Egyesület (20%) és a Debreceni Egyetem meghatározó többségi tulajdonában álló DEAC Sport Nonprofit Közhasznú Kft (80%) létrehozta a DEAC Futball Nonprofit Kft.-t, amelynek célja, hogy a DEAC család tagjaként működtesse az NB II-es labdarúgócsapatot, és szervezze annak mérkőzéseit.

Balogh Pál számára nem lesz ismeretlen a cívisváros, ez is kiderült a bemutatkozása során. 

„Közel hét éve dolgozom az NB II-ben. Antal Gáborral – aki a csapat pályaedzője lesz – jól ismerjük egymást, hiszen hosszú ideje dolgozunk együtt. Első körben szeretnénk stabilizálni helyünket a másodosztályban. Úgy vélem, kis lépésekben lehet előrehaladni. A szenvedélyt, az alázatosságot, a kohéziót és az állandóságot elengedhetetlennek tartom. Bízom benne, hogy sikeres lesz az együttműködés” – mutatott rá a tréner, aki hozzátette, hosszú távra tervez a DEAC-ban. Ezt támasztja alá, hogy 2+2 éves szerződést kötött a klubbal. 

Ők kapták a Debreceni Egyetem Publikációs Díját

Neves zenészek tanítanak a Gitármánia Táborban

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek