Sport
2020-06-08

Rutinos nehézfiú a DEAC jégkorong csapatánál

Cseh hátvéddel erősített az egyetemi jégkorongcsapat, aki Franciaországból érkezik

Vojtech Kloz 34 éves és 190 centiméteres magasságához 115 kilogrammos testsúly párosul, így a DEAC elleni meccseken nem lesz könnyű dolguk a támadóknak. A Karlovy Varyban született játékos hazája mellett Amerikában és Szlovákiában is játszott, az elmúlt három évet pedig a francia élvonalban szereplő Anglet csapatánál töltötte. 

Kloz hosszú és változatos pályafutása során 826 alapszakasz mérkőzésen játszott és összesen 268 pontot szerzett.

David Musial a DEAC vezetőedzője a klub honlapjának elmondta: „Két évvel ezelőtt, egy poprádi tornán láttam Vojtech játékát, és már akkor is lenyűgöztek kivételes képességei. Nagyon örülök, hogy sikerült megszerezni, mivel nagy szükségünk lesz a tudására és tapasztalatára. Biztos vagyok abban, hogy fiatal védőink sokat tanulnak majd tőle a hoki mesterfogásaiból. Nem csupán a testi adottságai egyedülállóak, személyében remek karakterű sportembert ismerhetünk meg, aki bizonyosan nagyszerű játékot fog majd produkálni!

A cseh hátvéd Kiss Roland és Szűcs István Gábor után a harmadik új igazolása a debreceni együttesnek.

Folytatódnak a járdafelújítások Debrecenben

Neves zenészek tanítanak a Gitármánia Táborban

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek