MegMinden
2023-05-07

Pistol

(4bro.hu)

Szexi pisztolyok: a Pistol-sorozat.

Pistol címmel sorozat készült a Sex Pistols zenekar megalakulásáról. Nem is akármilyen. A sorozat Steve Jones gitáros Lonely Boy: Tales from a Sex Pistol című memoárján alapul. A Sex Pistols három évig tartott, egy albumot adtak ki, de legendává alakulásuk előtt is sok minden történt velük az 1970-es évek végi káosz lángjainak rövid, vakító felvillanása során.

Cash from Chaos  az előzmények előzményeinek előzményei
A minisorozat készítői esetében a Trainspotting rendezőjét, Danny Boyle-t emelik ki, holott Craig Pearce is legalább akkora név (Kötelező táncokRómeó és Julia stb.), Baz Luhrmann forgatókönyvírója).

A forgatókönyv a Sex Pistols-gitáros memoárja alapján készült, ezért javarészt Steve Jones perspektívájából látjuk a történéseket. Ez újabbb érdekes gellert ad a sztorinak, hiszen immáron ez a harmadik doksi a zenekar életéről. Azt érdemes tudni a bandáról, hogy még saját maguk sem értenek egyet a megalakulásuk körülményeiről, pedig elég jól dokumentált. Az első vizuális megfejtés a The Great Rock ‘n’ Roll Swindle már önmagában is egy dupla svindli.

Először is a meglehetősen korán, már 1980-ban bemutatott brit mockumentary (áldoku) film, amelyet Julien Temple rendezett, nem tagadta, hogy itt-ott kicsit belekölt a sztoriba. Középpontjában a punkbanda és a több mint menedzser, Malcolm McLaren állt. Ez Malcolm nézőpontja volt.

Johnny Rotten énekes, frontember megtagadta, hogy bármi köze legyen a filmhez, és kijelentette,
hogy ez „egy halom szemét” és „Malcolm víziója semmilyen formában nem igaz.”

A film stilizált, humoros beszámolót ad a banda megalakulásáról, felemelkedéséről és későbbi feloszlásáról, az akkori menedzser, McLaren szemszögéből. A filmben McLaren azt állítja, hogy ő alkotta meg a Sex Pistols-t, saját szavaival élve pénzt csinált a szemétből, a punkkáoszból („Cash from chaos”).

A szintén Julien Temple által rendezett, 2000-ben készült The Filth and the Fury című dokumentumfilm a Sex Pistols történetét meséli el újra, de ezúttal a banda szemszögéből, így válaszul és egyben cáfolatként szolgál McLaren azon szcenáriójára, hogy ő volt a mozgatórugója a zenekarnak.

The Filth and the Fury a The Great Rock ’n’ Roll Swindle folytatásának tekinthető.

Erre érkezett meg a Pistol című minisorozat, amely ez esetben a gitáros, Steve Jones nézőpontjából meséli el a banda történetét. Természetesen az énekesnek megint nem tetszett az eredmény, és ahogy azt egy rendes és következetes punktól elvárhatjuk, ismét belázadt.

2021 májusában a Sex Pistols énekese, John Lydon, ismertebb nevén Johnny Rotten, tiszteletlennek nevezte a tervezett sorozatot, és elárulta, hogy nem adta beleegyezését a projekthez. Sőt, megteszi a kellő jogi lépéseket Boyle és a minisorozatban érintett emberek ellen. Lydon köztudottan a kezdetek óta ellene van az újabb filmes elképzelésnek, így a régi bandatársai végül bírósági határozatot szereztek, miszerint jogukban áll felhasználni a banda zenéjét. Megnyerték.

Amikor megjelent a trailer, Lydon „középosztályibeli fantáziának” nevezte.
„A Disney ellopta a múltat, és egy tündérmesét hozott létre,
amely kevéssé hasonlít az igazsághoz.” – mondta.

A valóság szerencsére ennél árnyaltabb. Kicsit hasonló, mint a Wu-Tang-sorozat esetében, nem annyira jó, mint amennyire lehetne, de sokkal jobb, mint amennyire a fanyalgók lehúzzák. A rajongóknak pont tökéletes. A Pistols-sorozat egy termék lett, de minőségi termék. Bár ne feledjük, a punk az maga a szemét. A sorozatot az FX rendelte meg, a Hulu is játssza, sok helyen a Disney+ forgalmazza.

Ezt azért ízlelgessük: punk és Disney! Ennek ellenére érdemes vele egy próbát tenni!

Minden idők 94. legjobb gitárosa.”
Igen, ezt a gitáros jelentette ki magáról, ami magyarán annyit tesz, hogy egy punkzenekarban nem is kell igazán tudni gitározni. „Tulajdonképpen nem foglalkozunk a zenével. Egy káoszban létezünk.” Ez volt anno az első cikk főcíme a Sex Pistols-ról.

A basszusgitárosról, Sid Vicious-ról, meg hát mit is lehet mondani! Egy jelenség, de nem igazán zenész. Glen Matlock volt a zenekar egyik zenei agya, csak a felvételi folyamat korai szakaszában elhagyta a bandát vagy kirakták, ez nézőpont kérdése. Két szám kivételével az összes társszerzője volt, a felvételek mégis egy új basszusgitárossal, Sid Vicious-szal folytatódtak. A hangszerhez való jártasságának hiánya miatt sok számot Steve Jones gitárossal rögzítettek helyette. Szóval ez már magában egy vicc. „Utólag visszatekintve azt gondolom, hogy hiba volt. Mert olyanok voltunk, amilyenek voltunk.” – Steve Jones.

Jones azt is hozzátette, hogy a banda valószínűleg több albumot is képes lett volna felvenni, ha Matlock marad. Egy biztos, a Sex Pistols története annyira zavaros és valószínűtlen, hogy nem véletlen, hogy újra és újra feldolgozzák.

A Pistol-sorozat egyik érdekessége, hogy a koncert- és próbajeleneteket élőben rögzítették, felülszinkronizálás nélkül. A zenekar tagjait alakító színészek szinte minden jelenetben énekeltek, és ténylegesen játszottak a hangszereiken. Mivel egyiküknek sem volt dolga azelőtt a sorozatban kijelölt hangszerekhez, még a felvételek megkezdése előtt meg kellett tanulniuk valamennyire gitározniuk. Jó, nyugi, egy punkzenekarról beszélünk, aminek az igazi basszerosa se tudott rendesen gitározni, szóval ez lehozható feladat volt. Érdekesség, hogy az Underworld angol elektronikus zenei formáció tagjai, Karl Hyde és Rick Smith tanították a színészeket hangszereskedésre.

A legkevésbé sem szeretném spoilerezni a sorozatot, de azt mondjuk én sem tudtam, hogy börtönben is felléptek. Ez még annál is durvább, mintha egy gangsta rapzenekart küldenél el a hűvösre egy performanszra.

A korabeli média kíméletlenül pocskondiázta a bandát, ezért sok koncertet lemondtak a szervezők vagy a helyi hatóságok. Végül a körülbelül húszra tervezett fellépésből csupán hétre került sor. Ezért is számított rendhagyónak a banda 1976-os chelmsfordi börtönbeli fellépésének létrejötte, ami azért elég fura szitu, na.

Az eredeti írást itt találja.

Hyperloop

Kisiklott egy tehervonat Hajdúhadház és Újfehértó között, jelentős késések a záhonyi fővonalon

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek