A Nimrud kutyákat az ókori mezopotámiai Nimrud városában (Tigris és az Eufrátesz között, ma Irak) tárták fel. Abban bíztak a 19. századi expedíciók során, hogy az ott talált leletek tárgyi bizonyítékokat szolgáltatnak majd a Biblia bizonyos történeteinek megerősítésére. Ám amit ott találtak, az éppen az ellenkezője volt az eredeti elképzelésnek.

Kr.e. 612-ben az Új-Asszír Birodalom a babiloniak, perzsák, médek és szkíták megszálló csapatainak kezébe került és folyamatos bővülésnek indult. A birodalom minden irányba terjeszkedett és Ashurbanipal király (i.e. 668-627) idejére túl nagyra nőtt ahhoz, hogy hatékonyan kezelhető legyen. Ő volt az utolsó jelentős asszír uralkodó, halála után a régiók felismerték a lehetőséget a szétszakadásra és sikeresen éltek is vele. Az összes nagy asszír várost kifosztották, kincseiket elhurcolták vagy megsemmisítették. Hogy ennek mi köze van a kutyákhoz, azt máris mutatjuk!

Agatha Christie férje és a kutyák

A Bibliában sűrűn emlegetnek olyan mezopotámiai városokat, mint Babilon és Ninive. Sok felfedezőnek és tudósnak támadt a 19. században az az ötlete, hogy érdemes lenne megkeresni ezeket a városokat. Így bizonyíthatóvá válna a Biblia, leginkább az Ószövetség könyveinek történelmi pontossága. Az egyik ilyen vérmes tudóst Austen Henry Layardnak (1817-1894) hívták.

Amikor Layard elkezdett dolgozni Kalhuban (Nimrud bibliai elnevezése), még azt sem tudta, melyik városban ás. Úgy vélte, hogy Ninivét találta meg és még egy bestsellert is kiadott az ásatásról. Az általa feltárt leletek annyira érdekesek voltak, könyv pedig akkora hatást gyakorolt, hogy gyorsan finanszírozták a régióba irányuló további expedícióit is. A munkálatok során azonban kiderült, hogy a Layard által feltárt romok nem Ninive romjai, hanem Nimrud romjai. Sőt, az is nagyon hamar világossá vált, hogy a hiedelmekkel ellentétben, Mezopotámiában már évszázadokkal a bibliai könyvek megírása előtt elbeszéléseket készítettek a nagy özönvízről és az ember bukásáról.

A rendkívül érdekfeszítő feltárások után rengetegen tűzték ki célul, hogy megfejtik az élet bölcsőjének titkait. 1951-től 1952-ig még Agatha Christie férje, Max Mallowan régész is kutatott itt. Hatalmas mennyiségű, és még annál is nagyobb szépségű és jelentőségű, elefántcsontból készült páratlan dísztárgyat tárt fel. Ám ami még ezeknél is érdekesebb, mégis alig beszélünk róluk, az az 5 kutyát ábrázoló szobrocska.

A kutyanyál ajándék az istenektől

Wolfram Von Soden történész kifejtette, hogy az ókori Mezopotámia területén is nagyon fontos állatok voltak a kutyák. Fizikai valójukban elsősorban a csordák és a lakások védelmét szolgálták. Annak ellenére, hogy szabadon járhattak-kelhettek a városokban, nem minősültek kóbor ebeknek. Az ókori Keleten a kutya egygazdás állat volt. Természetesen nem csak praktikus okokból tartották őket, házi kedvencként is jelentős szerepük volt. Sőt, gyakran ábrázolták őket a képzőművészetben istenek társaságában is. Inannát (később Ishtar), a mezopotámiai történelem egyik legnépszerűbb istennőjét szinte mindig kutyáival jelenítették meg, Gulát, a gyógyítás istennőjét pedig az ebek nyálának gyógyító hatása miatt szorosan kötötték a kutyákhoz.

Az embereknek feltűnt, hogy ha egy kutya megsérült, nyalogatni kezdte a sebét. A kutyanyálat így nagyon fontos gyógyászati anyagnak tartották és meggyőződésük volt, hogy ez az istenek egyik ajándéka.

Az istenek földi segítői

Hammurabi uralkodásának idején (i.e. 1792-1750) kutyafigurákat öntöttek ki agyagból vagy bronzból és védőelemként a küszöbök alá helyezték. A tudós, E. A. Wallis Budge, a Kis városában történt felfedezésekről írva megjegyzi, hogy: „Egy szobában Papsukkalnak, az istenek hírnökének két agyagfiguráját és három kutyafigurát találtunk. A kutyák nevei rájuk voltak vésve. Az egyik az „Ellenségének megharapója” (Biter of his enemy) míg a másik az „Életének elfogyasztója” (Consumer of his life) névre hallgatott. A “lelküket felébresztő” ceremónia után ezeket a kutyákat különböző épületekben helyezték el, hogy védekezzenek a természetfeletti erőkkel szemben.”

Joan Lines tovább magyarázza a figurák jelentését: “Az ilyen agyagból vagy bronzból készült figurák Gulának, a gyógyítás istennőjének és az otthonok védelmezőjének a szimbólumai voltak. A lélekébresztő ceremónia alatt a „vad kutya” (fierce dog) varázsigét kántálták.”

Ezek a kutyaszobrocskák azért különösen jelentősek, mert általuk megérthetjük a mezopotámiai emberek viszonyát a mágiához. Úgy hitték, hogy a négylábúak az emberekkel és az istenekkel vállt vállnak vetve dolgoznak, hogy fenntartsák a rendet a káosz erőivel szemben. Elvégezték azokat a feladatokat, amelyekre az isteneknek nem volt idejük. Cserébe az istenek mindent megadtak nekik, amire szükségük volt az életben.

Borzasztóan veszélyes volt feltárni őket

Nimrudban Mallowan a kutyaszobrocskákat egy kútban találta meg az Északnyugati Palota egyik szobájának sarkában. A felfedezést Ruth A. Horry tudós írja le: „Mallowan csapata egy mély kútra bukkant az NN szoba sarkában, amely tele volt iszappal. Mallowan ezt a „párizsi vakolat konzisztenciájának” nevezte. A kút kiásásához nem álltak rendelkezésre elektromos szivattyúk, így a munkásoknak kézzel kellett kikanalazni a vizet és az iszapot, amit csak az Iraq Petroleum Company-tól kölcsönzött nagy teherbírású csörlőberendezés segített. Nehéz és veszélyes munka volt, mivel a kútfenék többször is megtelt vízzel. Az iszap azonban ideális feltételeket biztosított az egyébként könnyen pusztulásnak induló anyagok, például az asszír kötéldarabkák és a véletlenül a kútba esett fa tartozékok megőrzéséhez.”

A kútban azonban találtak egyéb dolgokat is. A város kifosztásan során valószínűleg az ellenségtől megőrzendő, ide dobtak számos elefántcsont díszt és kutyaszobrokat is. Emiatt alapos okunk van feltételezni, hogy az eszmei értéke az ilyen szobroknak hatalmas volt, hiszen bármit megtettek azért, hogy ne jusson a fosztogatók kezére.

A Ninivében talált kutyafigurák ma a British Múzeumban, míg a Nimrud kutyák a bagdadi, cambridge-i, new york-i és melbourne-i múzeumokban nézheted meg. Ha arra jársz, javasoljuk, hogy mindenképpen vess egy pillantást ezekre a keveset emlegetett szobrocskákra. Szerintük fantasztikus látni, hogy a kutyák az ókori Mezopotámiában többek voltak, mint őrző-védők vagy kellemes társaságok. Annyira megbíztak a képességeikben, hogy az életüket, a biztonságukat bízták rájuk.