MegMinden
2023-01-11

Gladiátor2

(port.hu)

Jön a Gladiátor 2, már a főszereplőt is kiválasztották.

Russell Crowe helyett Paul Mescal lesz a főszereplő, Commodus császár unokaöccsét fogja alakítani.

Jön a Gladiátor 2Paul Mescal pedig már tárgyalásokat folytat a főszerepről – sajtóértesülések szerint ugyanis ő alakítaná Luciust, Lucilla fiát, Commodus császár unokaöccsét. A 26 éves sztárt a nézők leginkább a Normális emberekből ismerhetik (melynek szexjelenetét nemrég a legkínosabbak között emlegettük).

Ridley Scott még 2021 végén erősítette meg a hírt, hogy már kész a Gladiátor 2 forgatókönyve, bár más értesülések szerint a végleges vázlatot csak 2022 novemberében adták le az írók. Mint ismeretes, a Gladiátor 2000-ben hatalmas kasszasiker volt, 460 millió dollárt hozott világszerte, és a főszereplő Russell Crowe-t egycsapásra ismert nemzetközi sztárrá tette. A film öt Oscar-díjat nyert, így egy folytatás vagy egy előzményfilm már 2001-ben körvonalazódni látszott, csakhogy akkor elakadtak az ezzel kapcsolatos tárgyalások.

A rendező korábban azt nyilatkozta, hogy Russell Crowe vissza akart térni a folytatásban is, annak ellenére, hogy a karaktere meghalt, így a Gladiátor 2-ben természetfeletti elemek is szerepeltek volna. Egy időben Nick Cave-et kérték fel a forgatókönyv megírására: nála állítólag Crowe karaktere, Maximus, a második világháborúban és Vietnámban is harcolt volna. Ezt az ötletet azonban később elvetették, és nagy valószínűséggel most sem használták fel.

Az eredeti írást itt találja.

Garamvölgyi Péter

Újévi fogadalmak

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek