MegMinden
2023-01-01

Stork Natasa

(szinhaz.online.hu)

"Mindig furcsa színész voltam."

Novemberben mutatták be a Veszélyes lehet a fagyi című filmet a mozikban Stork Natasa kettős főszereplésével, a moziban egy ikerpárt alakít. Külföldön is felfigyeltek rá, nemrég díjat nyert New Yorkban. A Nők Lapja színpadi természetességről és arról is kérdezte, miért szereti időnként macskának képzelni magát.

Ez már a második nagyjátékfilm, amelyben főszereplőként láthatjuk, és nemcsak művészmozikban, hanem multiplexekben is zajlanak a vetítések országszerte. A kérdésre, megváltozott-e az élete azáltal, hogy ismertté vált az arca, a színésznő elmondta:

“Érdekes, mert azt érzem, nem a döntéseim következményeként, hanem azok ellenére alakultak így a dolgok. Arra törekedtem, hogy akár a népszerűség rovására is, de minél magasabb szakmai minőséget képviseljen az, amiben dolgozom.

Tisztában voltam vele, hogy ennek színészként megvan a hátulütője, megkockáztatom, hogy naiv és talán korszerűtlen gondolat. Viszont tudatos döntés volt, amit megelőzött egy kegyetlenül őszinte szembenézés önmagammal és a legmélyebben őrzött, karrierrel kapcsolatos vágyaimmal és félelmeimmel. Akkor arra jutottam, hogy ha választanom kell, fontos, hogy azoknak az embereknek tetsszen a munkám, akiknek leginkább adok a véleményére. Talán ezért nem alakult ki bennem igény az ismertségre. Régen, ha egy idegen megszólított az utcán, hogy látott valamiben, mindig csodálkoztam, és különös véletlennek könyveltem el az esetet. Az utóbbi időben megszaporodtak az efféle véletlenek, és ez nagyon hízelgő, ugyanakkor a lényegi dolgok nem változtak.”

A beszélgetésben arról is szó esett, amikor világossá vált számára, hogy színésznő lesz, fényesebbnek képzelte-e ezt a pályát:
“Őrület, hogy az ember kamaszként dönt róla, mit is fog csinálni élete során, aztán ott találja magát harmincnegyven évesen, hogy még mindig egy kislány álmait próbálja valóra váltani… Nem volt olyan ambícióm, hogy sztár legyek, inkább az érdekelt, vajon mitől olyan végtelenül izgalmasak a klasszikus, nagy színésznők, mint például Gena Rowlands, Maria Schneider vagy Faye Dunaway. Nem a ragyogás tetszett meg a dologból, inkább arról ábrándoztam, hogy filmekben játszom, vagy hogy külföldön is megállom a helyem. Nem láttam át, hol vannak a korlátok, meddig juthat el ma egy színésznő, akár a hazai piacon, akár a nagyvilágban. Romantikusabbnak képzeltem el az egészet, és nem is kapiskáltam a dolog húsvásár jellegét. Viszont ahogy múltak az évek, furcsamód elkezdtem meglátni a praktikum szépségét a rideg szakmaiságban. Amikor pedig felfedeztem, hol vannak a határaim, szinte azonnal sikerült átlépnem azokat. Hiszek a sorsszerűségben, és mára értelmet nyert számomra, hogy “vakon”, de ezt a szakmát választottam. (…)

Egyetemista koromban divat volt valamiféle önmarcangolásból, erőltetett depresszióból dolgozni, most mintha elkezdett volna értéket képviselni, ha valaki egyben van, és ebből tudja megfogalmazni a szerep drámáját.”

A felvetésre, miszerint a belőle áradó intellektuális finomság éles ellentétben áll az időnként magyar filmekben és színházakban is látható túlzásokkal, úgy reagált: “Színészként az ember próbálja egyensúlyba hozni az intellektuális és a zsigeri énjét. Mintha lenne két kutyád, akik gyűlölik egymást, és mégis együtt kéne őket sétáltatnod. Adottság, hogy kiben melyikből van eleve több, és melyiken kell többet dolgoznia. Ami a természetességet illeti, rendezői ízlés kérdése is, hogy ki milyen színészekkel szeret dolgozni, vannak, akik például az én stílusomtól megőrülnek, hallottam olyan kritikát is, hogy “Natasa tíz éve néz maga elé, és nem csinál semmit”. Közben nem hiszem, hogy bármi túlzás lenne, az élet tele van olyan jelenetekkel és karakterekkel, amiket elnézve az jut eszembe, hogy ha filmen vagy színházban látnám, azt gondolnám, hogy ez azért sok. Egy karakterről rengeteg információ derül ki különböző csatornákon: cselekmény, párbeszéd, jelmez, frizura, alkat.

Azt vettem észre, hogy azok a színészi alakítások tetszenek a legjobban, azokat érzem tűpontosnak, amik nem ismétlik az információkat. Az az egyik heppem színészként, hogy szeretem kitalálni, letisztázni magamban, hogy mit nem kell eljátszanom. Ez számomra ugyanolyan fontos része a karakterépítésnek, mint az, hogy mit játszom.”

A New York-i Filmhéten a legjobb színésznő díját nyerte el, ennek kapcsán úgy fogalmazott:
“Azt hiszem, én mindig furcsa színésznek számítottam, megkérdőjelezhetőnek. Az egyetemről el is tanácsoltak annak idején, mondván, nem színészből vagyok gyúrva. Úgyhogy jólesik egy ilyen visszajelzés. És reményt ad, hogy külföldi szerepekkel is megkeresnek.”

Az eredeti írást itt találja.

Sokat javult a levegő minősége az országban

Zacher Gábor

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek