S bár Nádas Rémtörténetek című regényének váratlan megjelenése igazán szenzációszámba ment, s örömmel, lelkesen olvastam, ám számomra nem közelítette meg sem az Emlékiratok könyvét, sem a Párhuzamos történeteket. – Év végi körkérdésünkre ezúttal Visy Beatrix válaszol.

Műfajtól függetlenül mi jelentette az Ön számára a 2022-es év legkatartikusabb olvasmányélményét, és miért?

Még nem értem a végére, de az eddigiek alapján is Visky András: Kitelepítés című regénye. A lírizált prózanyelv, amit nagyon egységesen, szemelvényről szemelvényre működtet, elragad és elragadtad. Mintha a Biblia nyelvezete és világa kelt volna kortárs életre, és furcsa módon ez a nyelv tudja hordozni a kegyetlenségek, a kitelepítés eseményeit, a szerelem nyelvét, a retrospektív gyermeki nézőpont szólamát, a lelki reflexiókat és a vallási, hitet érintő, filozófiai gondolatmeneteket egyaránt. Exodus, Törvények könyve, Bírák könyve, Anyánk könyve, Apánk könyve, András könyve, Énekek éneke, Evangélium és Jelenése könyve… egy sötét korról.

Mely prózai mű (novellagyűjtemény, regény), verseskötet, dráma-, illetve esszé- és/vagy tanulmánykötet volt Ön szerint a legkiemelkedőbb?

Ha az idei értékmérő Visky regénye, kevés prózai mű ér a nyomába. Igaz, még nem olvastam Tóth Krisztina és Szeifert Natália idén megjelent műveit (A majom szeme, Örökpanoráma), de az eddig méltatások alapján igen ígéretesnek tűnnek. S bár Nádas Rémtörténetek című regényének váratlan megjelenése igazán szenzációszámba ment, s örömmel, lelkesen olvastam, ám számomra nem közelítette meg sem az Emlékiratok könyvét, sem a Párhuzamos történeteket, sőt a Világló részletek egy-egy jelenete is revelatív élményként él bennem. Nádas idei könyvének végjátéka, fináléja nyűgözött le, ám a műegésszel kapcsolatban vannak kisebb fenntartásaim. Novelláskötettel idén igen kevés dolgom akadt, Szeles Judit: Ibsen a konyhában kötetének vannak igen figyelemreméltó szövegei, ilyen például az Irigység című nyitódarab is.

Verseskötetek közül Fehér Renátó Torkolatcsöndjét gondolom kiemelkedőnek, de sorakoznak mellé egészen különböző költői világok, mindegyiket másért és máshogy lehet szeretni: Wirth Imre: Úgy járkálsz, mintha lenne otthon, Kustos Júlia: Hullámtörő, Szálinger Balázs: Koncentráció, de épp most olvastam el Szijj Ferenc kiváló, ám meglehetősen nyomasztó kötetét, a Ritka eseményeket is.

A teoretikus munkák közül Radnóti Sándor: A táj keletkezéstörténetei című művészetfilozófiai műve az idei csúcs. Nagyon izgalmas esztétikai, művészet-, művelődéstörténeti kérdéseket és gondolatokat tárgyal, elképesztő tudást mozgatva végez mélyfúrásokat különböző korszakok és nációk tájhoz való viszonyát és tájreprezentációit vizsgálva. Nem könnyű, de megéri.

Ki kell emelnem még Kelevéz Ágnes Esti kérdések című tanulmánykötetét, amely bizonyára nemigen jutott el a szélesebb olvasóközönséghez. S bár Babits Mihály neve sem a legdivatosabb hívószó, a szerző nyomozásai egy-egy Babits körüli kézirat vagy a szakirodalomban rosszul rögzült, torzan örökített probléma kapcsán, arról győzi meg az olvasót, hogy a filológiai munka is lehet érdekes, tartogat izgalmas kihívásokat.

Bízom benne, hogy lesz időm elolvasni Deczki Saci Tar Sándor-monográfiáját, aki a magyar irodalom(történet) egyik nagy adósságát törlesztette ezzel a vállalkozásával.

És semmiképpen nem hagyhatom ki Károlyi Csaba és Nádas Péter Egy teljes év című beszélgetéskönyvét. Még nem értem a végére ennek sem, de irtó könnyű belehelyezkedni, nagyon olvastatja magát.

Mit tart az év legjobb fordításban megjelent könyvének (a fordító megnevezésével)?

Egy-egy világirodalmi mű bekebelezése számomra mindig csemege, amolyan jutalomfalat, amire olykor hónapokig kell ácsingóznom a rengeteg határidős feladatom miatt. Még tavaly télen olvastam Annie Ernaux: Évek című regényét, és arányérzéke, éleslátása, rendkívül pontos, mégis könnyed stílusa és öniróniája már akkor megragadott, írtam is a műről egy gyors ajánlót a Marie-Claire-be. Így nagyon örültem, hogy idén ő kapta az irodalmi Nobel-díjat. Gyorsan elolvastam a Lánytörténetek című regényét is. Nem csalódtam, abszolút az én íróm. És úgy találom, Lőrinszky Ildikó fordításai érzékletesen tudják közvetíteni a szerző stílusát.

S bár nem idén jelent meg, de tavasszal sikerült elolvasnom Guillermo Cabrera Infante Trükkös tigristrióját Kutasy Mercédesz fordításában, ami posztmodern (nyelv)játékai miatt egyszerre lehet óriási lehetőség és kihívás a fordító számára. S nem is tudnám megmondani, hogy maga a regény vagy sokkál inkább Kutasy kreativitása nyűgözött le, mindenesetre a mű olvasása közben rendszeresen eszembe jutott a fordító leleményessége.

Ön számára ki az év felfedezettje?

Majdnem azt írtam, hogy én idén, kérem, nem fedeztem fel semmit, csak felültem a Chabon-vonatra, amiről tudtam, hova visz. De eszembe jutott az idei FISZ-tábor líraszemináriuma (amit Turi Tímea vezetett), ahol egyetlen nap elég volt, hogy fiatal költőket „fedezzek fel”. Sokkal pontosabb és emberibb, ha azt mondom, ott találkoztam Szabados Attila, Horváth Florencia, Kiss Dávid verseivel, akiket azóta is lelkesen követek és olvasok. Azóta megjelent Kiss Dávid: Medvék bolygója című kötete, (és várja, hogy elolvassam), és kíváncsi vagyok Szabó Dárió: Blamázs című verseskönyvére is, akinek műveire szintén a FISZ-tábor kapcsán figyeltem fel.

Mit tart az év legizgalmasabb folyóirat-, heti- és napilap-, illetve online publikációjának?

Nagyon örülök, hogy a Hévíz újra meg tud jelenni nyomtatásban, mert nagyon fontos, hogy a kortárs irodalom változatosan, sokféle szerkesztői nézőpontból, szemléletmódból meg tudjon mutatkozni, és ne zsugorodjon tovább a magyar folyóiratkultúra. (És hasonlóan örülök, hogy a Műút is végre utolérheti magát a likviditási-finanszírozási őrületek után.) A Hévíz-számok új külsővel, grafikával jelentek meg, és ami a legfontosabb, izgalmas szövegekkel, tematikus blokkokkal, na és persze íróposzterekkel. Így találkoztam például Moskát Anita prózájával, és Sirokai Mátyás Bartók Imre szövegeiből építkező verseivel a második számban vagy Szécsi Noémi ukróniájával és Baróthy Zoltán új regényének – Utolsó napok – részletével a legutóbbi lapszámban.

Persze az ember igyekszik nyomom követni a szépírók, elsősorban a most indulók friss publikációit, az évfordulós blokkokat és megemlékezéseket. A Jelenkor, a Műút és az Alföld mindig tartogat izgalmas dolgokat, például Csordás Gábor Miłosz-fordításait a Jelenkor több lapszámában, a Nemes Nagy-centenárium tematikus blokkját az Alföld januári számában. De emlékezetes volt Schein Gábor írása Borbély Szilárd életművéről és Kafka fia című regényéről az ÉS egyik augusztusi számában.

A szememben legfüggetlenebb gondolkodó, irodalmár és élesszemű kritikus Kálmán C. György halála az egész irodalmi közeget megrázta. A Literatura idei első számát a szerkesztők Kálmán C. emlékének szentelték, azt hiszem a kollégák, barátok, tanítványok írásai méltó módon idézik meg alakját. A fájdalom ellenére jó volt olvasni, hiszen egy nagyszerű ember tükröződött az írásokban.

Ön melyik írást tartja a Literán 2022 legjobb megjelenésének?

Nagyon klassz a Miért mentél el? interjú-sorozat. Remélem, folytatódik. Nem mindegyiket volt rossz érzés olvasni (Hevesi Judit), de végső soron ez is egy veszteséglista. A magyar irodalom, kultúra veszteségei. A Kiss Tibor Noéval készült beszélgetés például nagyon fájdalmas volt.

Tetszett Modor Bálint Fehér Renátóval készített interjúja, ahogy a Nádas Péter ünnepi nagyinterjú is.

Mi volt Ön szerint 2022 legjobb irodalmi rendezvénye?

Mindig sok van, és mindig kevesebbre jut el az ember, mint amennyire szeretne vagy kellene. Sajnos sokszor csak a nagyon fontos szeretem-szokások férnek bele az időbe, mint az ÉS-kvartettek, Hévíz-estek, Hazai-díj… Ezért most csak egyet emelek ki, ami lelkileg a legfelemelőbb volt: Károlyi Csaba Nádasdy Ádámmal beszélgetett az emlegetett FISZ-tábor utolsó estéjén. Nemcsak én hatódtam meg bokáig, a körülöttem ülőket is rajtakaptam némi könyvmorzsolgatáson, megrendülésen. Csaba kérdései a maguk keresetlen egyszerűségükben voltak nagyon jók, Nádasdy Ádám válaszai viszont megmutatták, hogy pontosan ilyen egy nagyon érzékeny, okos, önazonos, önértékeivel baromira rendben lévő ember. De ezek persze csak gyenge szavak a beszélgetés felemelő pillanataihoz képest.

Milyen mozgások, átrendeződések határozták meg az irodalmi közéletet? Mit sorol a kedvező és mit – a megítélése szerint – kedvezőtlen változások közé?

Hát látjuk mi van. Baromira nyomaszt.

És nincs velünk már Szkárosi Endre. És nincs velünk már Kabai Lóri. Mindkettő veszteség megrázó.