MegMinden
2022-12-27

Homo naled

(promotions.hu)

Itt a bizonyíték: 230 ezer éve létezett a mai embernél fejlettebb faj is.

A tűzhasználat fontos szerepet játszott az emberré válásban. A megsütött húsok hozzájárultak az agytérfogat növekedéséhez, a betegségek visszaszorításához, meleget biztosítottak és elriasztották a ragadozó állatokat.

A mai álláspont szerint a tűz tudatos használata 50–70 ezer éve indult meg a Homo sapiens körében, a faj tagjainak szétszóródásával. Feltehetőleg véletlenszerűen jöttek rá erre a nagyszerű tudásra, egy villámlás, erdőtűz révén jutottak arra a felismerésre, hogy a tüzet és a sütés-főzést nekik is alkalmazniuk kellene.

Most azonban arra is bizonyítékot találtak, hogy a csupán 2015-ben felfedezett Homo naledi is használhatta a tüzet. A rég kihalt emberféle alacsony termetű és kis testtömegű volt, az agytérfogata pedig az Australopithecuséhoz hasonló, vagyis ma inkább neveznénk majomnak, mint embernek.

Mégis úgy tűnik, hogy már 230 ezer éve használták a tüzet, ami döbbenetes felfedezésnek számít. Dél-Afrikában talált leletek tanúsága szerint ezen a téren tehát biztosan nem a Homo sapiens volt az első, vagyis – ha úgy tetszik – akkoriban léteztek nálunk fejlettebb fajok is.

A Homo naledi egyedei egy barlangban biztosan kontrolláltan tartottak fenn tüzet, vagyis valahogyan meggyújtották, majd folyamatosan táplálták. Ez óriási szó volt abban az időben, valódi technológiai áttörés, még ha ezt ma hajlamosak is lehetünk egy kézlegyintéssel elintézni.

„Meglehetősen magabiztosan állíthatjuk, hogy ez a kis agytérfogatú emberféle, a Homo naledi, amely Afrika bizonyos részein a Homo sapiensszel osztozott, használta a tüzet, mégpedig elég sokféle célra”

– erősítette meg kissé körmönfontan az egyik régész. Az említett barlangban egyébként 15 egyed maradványait találták meg, és a nyomaik azért maradhattak fenn egészen mostanáig, mert az üreget egy 250 méteres folyosón lehet megközelíteni, és ma már 30–40 méterrel van a talajszint alatt.

Az eredeti írást itt találja.

Sikeres és húszéves rekordlátogatottságú évet zárt a Zoo Debrecen

Korda György

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek