MegMinden
2022-12-27

GNR

(rockbook.hu)

IZZY STRADLIN AZÉRT LÉPETT KI A GUNS N' ROSES-BÓL, HOGY MEGMENTSE ÖNMAGÁT.

Izzy Stradlin 1985-ben alapító tagja volt a Guns N' Roses-nak, 1991-ben azonban kilépett, és a 2016 óta tartó újraegyesülésből is kimaradt Axl Rose, Slash és Duff McKagan mellől. A banda egykori menedzsere, Alan Niven szerint a gitáros azért szállt ki annak idején, mert sikerült legyőznie a függőségeit és ezzel a döntésével is menteni akarta magát.

 

"Nagyon meglepett a kilépése. Egyáltalán nem számítottam rá, de egyszerűen betelt nála a pohár. Súlyos kokainfüggősége volt, ami egészen odáig fajult, hogy úgy éreztem, el kel mennem hozzá a feleségemmel és a gyerekemmel, hogy közösen megpróbáljuk kirángatni ebből. Csak ült egyedül a sötét szobában és Steven Adler privát hálószobai videóit nézte. Megmondtam neki, hogy muszáj véget vetnie ennek, de persze az ember hiába vív meg minden csatát, attól még nem biztos, hogy megnyeri a háborút. Izzy azonban összekapta magát és megnyerte a háborúját. Teljesen leállt a kokóval és a piával, ami persze Slash-nek és Doug Goldstein-nek (a Guns N' Roses későbbi menedzsere) is feltűnt. Izzy kerülte a többieket, amennyire csak lehetett, még külön is utazott, mert tudta, hogy rossz hatással lennének rá, végül pedig kilépett, hogy megmentse önmagát."

 

Az eredeti írást itt találja.

Románia elegendő víztartalékot halmozott fel a téli időszakra

Hogyan mentsük meg a világot…amikor utazunk?

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek