MÁRKUS LUCA: “ÚGY TUDOK BEMENNI A SZÍNHÁZBA, HOGY NEM VESZI EL A KEDVEM SEMMILYEN AKADÁLY”

Forgatókönyvszerűen haladt Márkus Luca a megálmodott színészpályán attól a ponttól kezdve, hogy kilencévesen játszott a Csokonai Színház Liberté 56 című előadásában, majd az abból forgatott filmben, egészen odáig, hogy Antal Nimród meghívására egy amerikai szuperprodukcióban szerepelt, világhírű színészek társaságában. A Vígszínház színésznője a Haon.hu-nak nyilatkozott.

“6 éves koromtól 18 éves koromig balettoztam. A hatalmába kerített annak élménye, hogy együtt létrehozhatunk valamit. Megtanultam, hogy milyen egy csapat részének lenni, szolgálni azt, és közben abban érvényesülni. Aztán a Vasutas Musical Stúdióban találkoztam a színházzal és megtapasztaltam, hogy egy csomó más eszközöm van a kifejezésre. Ezek az eszközök ráadásul magukban foglalják a testemmel való kommunikációt. Rájöttem, hogy ha ezt az utat választom, akkor sem kell teljesen elengednem a táncot, ugyanúgy a része lehet az életemnek, szakmámnak. A színház komplexitása nagyon megfogott, mert a szavak, a zenék, a mozdulatok szintjén is eljuttathatok valamit a nézőkig. A Liberté 56 (Vidnyánszky Attila rendezése) olyan nagy élmény volt, hogy máig élesen megvan a fejemben ez az időszak. Akkor döntöttem el, hogy nem akarok máshol lenni, csak színházban” – mesélte a színésznő.

Azt is hozzátette: “Engem elég hamar felvilágosítottak a kollégák a hivatás nehézségeiről. Nem értek váratlanul a csalódások. Mindig is tudtam, hogy szerves része a szakmának a várakozás. Annak megélése, hogy nem téged választanak. Sokszor nem téged választanak. Majd egyszer csak téged választanak. Ennek a hullámzása előttem volt és nem idealizáltam ezt gyerekkoromban sem.”

A kérdésre, ez a nehézség érinti-e meg leginkább, várni arra, hogy megtudja, megfelelt-e vagy sem, kifejtette:

“Most már megtanultam, hogy nem szabad a kilencediknél sem elveszíteni a lelkesedésemet és nem szabad feladni. Ma már úgy tudok erre tekinteni, hogy mindennel, ami elém gördül, dolgom van. Ha nem én kapom a szerepet, akkor nekem azzal most, ahogy a világban épp vagyok, nincs dolgom. Felszabadító ez a gondolat. Sok nehézség van ezen kívül is. Egy próbafolyamatnak például sok terhe lehet, ha nem egyértelmű az út. Ezekkel együtt, még nehezebb napokon is úgy tudok bemenni a színházba, hogy nem veszi el a kedvem semmilyen akadály vagy a tehetségtelenségérzés, ami kísért, ha nem sikerül valamit elsőre megcsinálnom. Ez illékony érzés és végül mindig az marad, hogy erre vagyok hivatott, ezt szeretem csinálni” – mesélte Márkus Luca.

Arról is faggatták, hogy látja, mit adhat a hivatásával, mit jelent a színház ma: “(…) Nem tartok az eltűnésétől, mert amit a színház tud, azt nem tudja otthon a Netflix. Ami a színpadon történik, minden este más lesz. A pillanatiság és annak élménye, hogy karnyújtásnyira lehetek a játszóktól, pótolhatatlan. Nekem színészként is ez a legvarázslatosabb ebben a színházi létezésben, hogy nincs két egyforma este, és a premier a hosszú útnak csak egy pontja. Felszabadító, hogy rengetegféle érzelmet tudok közvetíteni. Ha a nézők nem úgy mennek haza, mint ahogy bejöttek, akkor sikerült a varázslat. Ez lehet egy felhőtlenül átnevetett másfél óra vagy egyetlen pillanatnyi „aha-élmény”, amikor azonosulni tud a színpadon látottakkal. Ezektől több lesz, mint amikor bejött az ajtón. (…) A személyes igények és problémák háttérbe szorulnak, elsősorban a nézőket szolgáljuk. Nap mint nap” – vallja a színésznő.