MegMinden
2022-11-22

Labi

(szabadfold.hu)

Afrikai átlagnap.

13 plusz egyes sorozatunk vendége ezúttal Tóth-Laboncz Attila, rockzenész-pedagógus.

 1. Melyik születésnapja a legemlékeze­tesebb?
– Az ötvenedik születésnapom elég jól sikerült. Leendő feleségemmel és kedves barátokkal töltöttem. Akkor megfogadtam, hogy onnantól mindennap csak a jó dolgokra fogok koncentrálni az életemben. Hellyel-közzel be is tartom ezt. Próbálok akár kis dolgoknak is örülni, meglátni bennük a szépséget.

 2. Bántja-e valami, amit elszalasztott az életében?
– Gyerekkoromban versenyúszó voltam. Kemény dolog volt minden reggel iskola előtt és után a medencébe ugrani, de így utólag nagyon sajnálom, hogy abbahagytam. Elég jó eredményeim voltak, országos harmadik voltam 100 pillangón. Szabó Joe volt a legnagyobb ellenfelem, aki később mellúszásban olimpiai bajnok lett.

 3. Mit szeret önmagában?
– Szeretem, hogy mindig fel tudok állni, ha padlóra kerülök.

 4. Mivel lehet kikergetni a világból?
– Az emberi butaság kikészít. Nagyon nehezen viselem a rosszindulatot, ami általában ezzel párosul. Rossz tulajdonságom, hogy nem tudok emellett szó nélkül elmenni. Ilyen helyzetekben viszont vállalom a konfliktusokat.

 5. Kíváncsiságból kivel cserélne életet egyetlen napra?
– Nagyon kíváncsi lennék arra, hogyan éli meg mindennapjait egy Afrikában élő átlagember. Milyen céljai vannak, hogyan teremti meg az életéhez szükséges alapdolgokat, milyen örömöket él meg.

 6. Ha egy álomutazást nyerne, mit választana úti célul?
– Talán Egyiptomot választanám. Lenyűgöznek a piramisok. Szívesen tennék bennük egy sétát.

 7. Mi a legértékesebb értéktelen tárgya?
– Egyszer találtam egy ezüstpénzt Regécen, a vár övében. Azt hittem, megütöttem a főnyereményt. Elvittem egy numizmatikushoz, mutatott ötven ugyanolyat. Azt mondta, ad érte 80 forintot. Inkább megtartottam.

 8. Mire sajnálja legjobban az időt?
– A várakozásra. Legyen az busz vagy egy ember. Talán türelmetlenség, de olyankor érzem, hogy mennyi más, sokkal fontosabb dologgal is eltölthetném az időmet.

 9. Mire nem sajnálja a pénzt?
– A feleségemre. Örömet szerez, ha megvehetem neki azt, amira szüksége van – és sokszor azt is, amire nincs. Sajnos könnyen le tud venni a lábamról!

10. Szokott-e jótékonykodni?
– Egy vidéki iskolában tanítok. Azt hiszem, ennél több jótékonykodás kevés létezik az életben. Szerintem sokkal többet ér, mintha évente egyszer egy kutyamenhelynek átutalnék egy összeget, vagy karácsonykor levest osztanék a hajléktalanoknak. Nekem ezek kicsit álszent dolgoknak tűnnek, bár lehet, sokan megköveznek most ezért. A cégemmel is szoktunk jótékonykodni. Egy művészeti iskolának mi adjuk a jutalomkönyveket, illetve legutóbb a „Bíborka Őrzői” csoportnak ajánlottunk fel licitre csodaszép jegyzetfüzeteket. Egy beteg kislány javára gyűjtenek, és az öt füzetünkkel több százezer forint gyűlt össze számukra.

11. Melyik írótól olvasta a legtöbb könyvet?
– Robert Merle összes könyvét olvastam. Talán Hamvas Bélától még nagyon sokat. Ez utóbbi szerző igen komoly hatással van rám a mai napig. Szerencsére az elmúlt időszakban már megjelent szinte az összes írása, de a kilencvenes években még csak szamizdatban lehetett beszerezni műveit.

12. Mi a számítógépén a háttérkép?
– Az esküvői fotóm.

13. Ha az állatkertben egyetlen állatot kellene megfigyelnie egy napig, melyiket választaná?
– A hangyákat. Lefeküdnék, és nézném őket. Elég mozgalmas életük van, amennyire ismerem őket.

+1 Milyen idézetet tenne ki a hűtőajtóra, hogy minden reggele ezzel induljon?
– Az A.E. Bizottságtól: „Mindenkinek annyi baja van, az annyi bajnak annyi baja van, hogy annyi baj legyen!”

Az eredeti írást itt találja.

Példaértékű innováció az élhetőbb Debrecenért

A Vízözön ha utolér - Új dallal jelentkezik Balazs Toth

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek