MegMinden
2022-11-17

Zámbó Árpy

(velvet.hu)

Zámbó Árpy kifakadt Nagy Ervinre

„A király” becenévvel illetett néhai énekes féltestvére nem vette jó néven Nagy Ervin nyilatkozatát, amelyben a színész úgy fogalmazott, hogy Zámbó Jimmy nem kapott elég szeretetet.

Az RTL+ streaming felületén a héten debütált A Király című sorozat első része. A szériában Nagy Ervin alakítja a címszereplő Zámbó Jimmy-t. Nagy a szerep kapcsán egy hosszabb interjút adott a Blikkneknemrég, amelyben elárulta véleményét az általa eljátszott énekes személyiségéről. A színész úgy fogalmazott az interjúban, hogy Zámbó Jimmy valamiféle kielégíthetetlen szeretetéhséget próbált kompenzálni zűrös életvitelével, véleménye szerint főleg az édesanyjának akart megfelelni. A nyilatkozatról később Zámbó Árpy a Borsnak fejtette ki véleményét.

Nem igazán értem, mert ő sosem volt a rokona, nem tudhatja. Egy olyan ember ítélkezik egy másikról, aki lehet, hogy korábban azt sem tudta, ki az a Zámbó Jimmy. Gondolom a könyvekből megítélte, hogy milyen élete volt. Ez így nem korrekt, mert azt, hogy kapott-e elég szeretetet, csak a családja tudhatja

– fogalmazott a testvér, majd folytatta:

Azt tudom mondani, hogy Nagy Ervin boldog ember lehet, amiért egy ilyen csodálatos embert és egy rendkívüli előadóművészt a képernyőre vihet és megszemélyesíthet. Nem én leszek a bírája, hanem azok, akik esetleg nézni fogják és szerették, ismerték Jimmy-t.

Az eredeti írást itt találja.

Zlatko Dalic

Irodalmi emlékév 2023

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek