MegMinden
2022-10-22

Korda

(origo.hu)

Megdöbbentő körülmények között élnek Korda Györgyék

Nyáron döntött úgy a Korda-házaspár, hogy eladják a hatalmas házukat, melyben igazi fényűzésben éltek. Úgy érezték, hogy itt az ideje takarékoskodni, de a jelenlegi helyzetre nem számítottak.

A megszokott életszínvonalukat jócskán visszavetette a Korda-villa eladása, bár jelenleg is ott tartózkodnak, de most már csak vendégként, ugyanis még nem tudtak máig sem átköltözni az új lakásba.

Még mindig nem költöztünk át,mert egy szabad percünk sem volt! – válaszolta Balázs Klári a Bors érdeklődésére, majd kifejtette a késlekedés okait is.

„A munka az első, ez világ életünkben így volt, mindent annak rendelünk alá. A nyarunk elképesztő, fantasztikus volt, olyan sok helyen koncertezhettünk teltházak előtt, amiről csak álmodni lehet, talán nem meglepő, hogy nem értünk rá semmi másra" – magyarázta az énekesnő, aki a kérdésre, hogy az új tulaj adott-e ultimátumot a kiköltözést illetően megnyugtató választ adott.

„Szerencsére nem, addig maradunk itt, amíg akarunk. A szállodarészt természetesen már kipakolták, de a lakrészünkben még itt vagyunk. Minden dobozokban, de amit használunk, ahhoz hozzáférünk, úgyhogy nincs okunk panaszra. Van ágyunk, a fürdőszoba és a konyha is egyben van még.... Ha minden igaz, október végén lesz időnk és akkor végre átcuccolunk" – mondta bizakodva Balázs Klári, akiről kiderült, hogy rutinos költöző.

Tizenhatszor költöztünk!Laktunk már Velencén, Törökbálinton, a Tükörhegyen. Mindegyik otthonunkat nagyon szerettük, mindegyiket úgy csináltuk meg, hogy ott már megállapodunk, de aztán az élet változott és mi változtunk vele együtt – árulta el Korda György, aki bizakodik benne, hogy többet már nem kell költöznie az új otthonukból.

Az eredeti írást itt találja.

Ezúttal nem sikerült pontot szereznie a kis Lokinak

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek