MegMinden
2022-10-08

Bognár György

(goal.com)

"Tökéletes igazam volt az Eriksen esetnél!"

2021 júniusában óriási felháborodást váltottak ki Bognár György szavai az M4 Sport stúdiójában.

A Paks akkori vezetőedzője szakértőként ült bent az M4-nél, miközben a pályán az orvosok azért Christian Eriksen életéért küzdöttek, akinek leállt a szíve a Finnország–Dánia Eb-csoport mérkőzésen.

Bognár a hosszas a várakozás ezt találta mondani:

„Számomra most már nem Eriksen állapota aggasztó, hanem hogyan lehet ennyire döntésképtelen valaki, [hogy újrainduljon-e a mérkőzés] igen vagy nem. Nem is értem, hogy mi a kérdés most.

Ezután több mint egy évig nem hívták be a közmédiába Bognárt, egészen mostanáig. A Paks korábbi vezetőedzője a Sportal.hu-nak adott interjút, ahol az ominózus mondat is szóba került:

Újra a képernyőn?

Igen, Székely Dávid, az M4 Sport csatornaigazgatója felhívott három hete, hogy szeretné, ha ismét bejárnék a stúdióba szakértőnek – felelte Bognár György, az MTK szakmai igazgatója, akit a legutóbbi Európa-bajnokság, vagyis 2021 júniusa óta nem láthattunk a sporttelevízió stúdiójában, mert megnyilvánulása közfelháborodást váltott ki, amikor az orvosok a pályán összeeső Christian Eriksen életéért küzdöttek. – Az utóbbi években olyan nagy kedvem nem volt bejárogatni rendszeresen, de azért motoszkált bennem, hogy néha jó lenne futballról beszélni. Ha nem is heti két-három alkalommal, de egyszer-egyszer elvállalom.

 

NB I-es mérkőzéseken láthatunk csak?

Akár NB I-es, akár nemzetközi mérkőzéseken, szóba került a világbajnokság is, mert rengeteg mérkőzés lesz. Talán most jött el az idő, amikor a sporttelevíziónál úgy gondolták, hogy menjek vissza. Volt az a balhé az Eriksen-eset után, amin csak mosolyogni tudok, mert hála Istennek azóta is remekül futballozik, ráadásul kedvelem is a játékát.

Sokan kifogásolták, ahogy megnyilvánultál a stúdióban.

Pedig tökéletesen igazam volt, hogy mit és hogyan kellett volna csinálni. Sajnos a tévéműsor nem volt jól vezetve, mert egy óra negyvenöt percen keresztül ugyanazokat a kérdéseket feltenni négyszer-ötször, rendkívül idegesítő, de egyszerű volt a forgatókönyv számomra, akkor és most is. Egy percig sem idegeskedtem, a Facebook-világ pedig hidegen hagy.

Azért nem gyakori, hogy egy játékos összeesik a pályán…

Igen, de voltam már pár futballmeccsen, és tudom a megfelelő protokollt, hogy mit kell csinálni, illetve miért kell gyorsan és azonnal dönteni. Pontosan azért, hogy a kétségek ne maradjanak meg az emberekben, és ezt ott az Eb-n elmulasztották. Óriási hibát követtek el, de végül minden szerencsésen alakult, és ez a lényeg.

 

 

Az eredeti írást itt találja.

Növekvő pályára állt nyáron a hazai turizmus

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek