MegMinden
2022-09-21

Díj

(magyarnarancs.hu)

Szerb irodalmi díjat kapott Krasznahorkai László.

A Milovan Vidakovic-díjat az újvidéki prózafesztivál megnyitóján adták át a magyar írónak.

  • AJÁNLOM
  •  
  •  

Milovan Vidakovic-díjjal tüntették ki Krasznahorkai László írót Újvidéken, a Prozefest nemzetközi prózafesztivál megnyitóján – közölte a Vecernje Novosti című szerbiai napilap kedden.

A méltatás szerint a 68 éves Kossuth- és József Attila-díjas magyar író posztmodern, disztópikus és melankolikus témájú életművével érdemelte ki a Milovan Vidakovic-díjat.

Az elismerés átvételekor Krasznahorkai László kiemelte, hogy nagyon meglepte az elismerés, ugyanakkor nagyon örül neki. Mint mondta, amikor megtudta, hogy neki ítélték a díjat, utána kellett járnia, kiről is nevezték el ezt az elismerést. A kutatás során megtudta, hogy Milovan Vidakovic vitában állt Vuk Stefanovic Karadzic nyelvújítóval a nyelv változásának pozitív és negatív hatásairól.

„Én biztos, hogy nem döntenék egyik irányban sem, számomra ez a két irány, amelyet ők képviseltek, valahogy egyet jelent, és ennek a két iránynak a megtestesülését látom abban a listában, amelyen azok neve szerepel, akik ezt a díjat eddig elnyerték” – magyarázta.

A díjat korábban többek között Konrád György, Peter Handke, Orhan Pamuk és Mario Vargas Llosa vehette át.

Az elismerés névadója, Milovan Vidakovic (1780-1840) szerb író, a regény műfaj szerb változatának megteremtője, a felvilágosodás eszméinek és a szentimentalista stílusnak a képviselője.

Az eredeti írást itt találja.

Találkozás -a zene és tánc összeolvadása

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek