MegMinden
2022-09-01

Loki

(lokomotivblog.hu)

Lehet, hogy kókler az edzőnk, de sokkal nagyobb a baj ennél.

Nem számítottunk sziporkázó játékra az elmúlt két bajnokit követően, és látva a kezdőnket bő 1.5 órával a kezdés előtt, a rossz érzés csak tovább erősödött bennünk. De arra azért nem számítottunk, hogy sikerül a szezon leghitványabb teljesítményét letenni az asztalra, és a kövesdi szégyent is alulmúlni. Nagyobb baj is van itt annál, hogy béna az edzőnk.

Szerintem nem túlzás, ha kijelentem, hogy az eddigi NB I-es szezon messze legrosszabb meccsét láttuk, és ezt nehéz is lesz felülmúlni. Hiába esett hat gól, mindkét csapat borzalmas megmozdulásokat mutatott be az egész meccsen (mi persze lényegesen többet és nagyobbakat), úgyhogy nem is ereszteném bő lére a látottak elemzését, foglalja össze a meccset az alábbi kép.

És rá is térhetünk a lényegi részre. Igen, úgy néz ki tévedtünk Janeiro megítélésével kapcsolatban. De az vesse ránk az első követ, aki nem tévedett még az életében. Előélete alapján én láttam benne fantáziát, szimpatikus is volt az ankéton előadott szövege is, de tényleg úgy tűnik, hogy Kisvárdán csak jókor volt jó helyen. Hiába indult jól a szezon és nézett ki helyenként jól a játékunk az első három körben, mostanra fordult a kocka. Úgy tűnik hogy a kezdeti lendület a motivációnak volt köszönhető, abban profi a portugál, azért ezt szögezzük le, de látható, hogy pusztán akarással és hajtással nem lehet meccseket nyerni még ebben a posványban sem hosszú távon. Ez van, hat forduló után ezen már nincs mit védeni. Janeironak mennie kell, ez tény. Megoldja-e viszont a problémáinkat egy edzőváltás? Ki fog csapatot csinálni ebből a szedett-vedett brigádból? Akkor most vegyük elő megint a célfocit? Én nagyon nem kívánom azt magunknak, de lehet, hogy a bennmaradás kiharcolásához megint ahhoz kell nyúlni. Rövid távon megoldhatja a gondjainkat, de egy év múlva megint ott leszünk, hogy feltegyük magunknak a kérdést: élvezni is akarjuk a meccseinket, vagy kínlódós focit akarunk látni, amiben ugyanúgy benne van a bukta lehetősége, de kis szerencsével összeszedjük a bennmaradáshoz szükséges minimális pontszámot (mert ne feledjük, ez célfocival sem garantált!!!)? Én még mindig az előbbire szavazok, sajnálom, de megértem, ha valakinek az eredmény fontosabb.

Szóval ki legyen az edző, akivel eredményesek leszünk? Kondás? Ne vicceljünk. Herczeg Bandi? Kihúzott már minket a szarból sokszor, de nem hiszem, hogy elvállalná. Igor? Őt majd egy másik korszakban, egy nyugodt időszakban látnám szívesen, amikor minden szükséges papírja megvan, és megkap egy teljes felkészülést a csapattal. Magyar edzőt én nem is szívesen neveznék ki egyébként (na jó, egy valakit, de ő úgysem reális: Dárdai Pál). Jön tehát valószínűleg egy újabb külföldi. Biztos vagyok benne, hogy nem Carrillo, mert azzal mindkét fél bohócot csinálna magából. Ki fogja hozni az új trénert, a NOAH group? Mert Janeiro minden bizonnyal Makrayék ötlete volt. És az már kiderült, hogy az örmények hozták a játékosokat, de nem olyanokat, akikkel Janeiro szívesen dolgozott volna együtt (kettőt leszámítva). Tehát adja magát a dolog, hogy akkor hoznak egy saját embert, aki nem pofázik vissza nekik a meccs utáni értékelésnél, és játszatja az általuk hozott játékosokat. Akikről azért szép lassan csak-csak kiderül szintén, hogy szart sem érnek. Persze van akit még nem is láttunk, mert megsérült az első edzésen, vagy eleve sérülten jött. Vagy száműzve lett a tarcsiba, mert még Tőzsér igazolta. Vagy csak perceket kapott, de abban sem volt köszönet. Amennyire örültünk eleinte a sok igazolásnak, a végére már csak pislogtunk, hogy mire vezet ez a sok légiós és hogy lesz ebből majd csapat. Fel van adva a lecke, bárki is veszi át a csapatot.

Az eredeti írást itt találja.

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek