MegMinden
2022-07-25

Bocskor-Salló Lóránt

(papageno.hu)

„A mi feladatunk a befogadói igény megteremtése”

Július 31. és augusztus 15. között kerül sor a II. Debreceni Ünnepi Játékokra. A tavaly indult regionális összművészeti fesztivál kapcsán az eddigi tapasztalatokról és az idei változatos programokról Bocskor-Salló Lóránttal, a Coopera ügyvezető igazgatójával beszélgettünk. 

– Hogyan talált egymásra Debrecen városa és az Ünnepi Játékokat szervező Coopera?

– A Coopera Dr. Vadász Dániel vezetésével immár öt éve elsődleges feladatának tartja, hogy vidéki operatársulatokkal együttműködve hozzon létre kiemelkedő előadásokat. Így kerültünk kapcsolatba Debrecen városával is, ahol nem csak magas szintű művészeti élettel, de olyan, a folyamatos fejlődést szem előtt tartó kultúraszervezői hajlandósággal is találkoztunk, amely egyértelműen a tavaly első ízben megrendezett Debreceni Ünnepi Játékok felé mutatott. 

– Összművészeti fesztivált álmodtatok. Milyen minták, koncepció mentén gondolkodtatok?

– Egy induló, pontosabban fiatal fesztivál esetében még minden mozgásban van, és hogy pontosan milyen irányba fejlődik, azt az előttünk álló évek fogják eldönteni. Mi alapvetően olyan összművészeti fesztiválban gondolkodtunk, amely a régiós szempontokat figyelembe véve a lehető legszélesebb spektrumú kínálattal rendelkezik. A Debreceni Ünnepi Játékokkal az egyediségre és a hazai értékek felmutatására törekszünk, ha voltak is mintáink, olyan programsorozatot álmodtunk, amely ezekből táplálkozva valami újat hoz létre.

– Opera, operett, népzenei előadás és rockopera is szerepel a kínálatban. Mi az, ami összefogja ezeket a programokat?

– A Debreceni Ünnepi Játékok nem titkolt szándéka az edukáció, melyhez elsősorban magas színvonalú előadásokra van szükség. Missziónk szerint a kultúrafogyasztás elemi érdek minden egyes ember számára, a mi feladatunk pedig, hogy előadásainkkal megteremtsük az ehhez szükséges befogadói igényt. A fesztivál Mozart Varázsfuvolájával indul, bemutatjuk a Mária evangéliumát, Rost Andrea születésnapi koncertet ad, eljön Oszvald Marika, a fináléban pedig Ramón Vargas mexikói tenor is fellép. Én azt gondolom, hogy minden előadás megtalálja majd a saját közönségét, miközben az új felfedezések lehetősége mindenki előtt nyitva áll majd. 

– Egy nagyszabású Kodály-gálára is készültök. 

– Fontosnak tartjuk, hogy építsünk a magyar kultúra szempontjából meghatározó évfordulókra. Korábban új Bánk bán operaelőadással adóztunk Katona József darabjának 1819-es ősbemutatója előtt, megemlékeztünk a trianoni döntés századik évfordulójáról, és készülünk a 2023-as Petőfi-évre is, melynek kapcsán A helység kalapácsa című hőskölteményt állítjuk operaszínpadra. 2022 pedig a 140 éve született Kodály Zoltánról is szól, akinek egész életművéből igyekszünk keresztmetszetet adni egy este alatt, Novák Péter rendezésében.  

– Van személyes kedvenced az idei programok közül?

– Az operán és a színházon túl idén már irodalmi és filmes programokkal is jelentkezünk, ezek a tematikus estek pedig minden korosztály számára nyitva állnak. Nem hagyhatom ki a már említett Kodály-gálát, illetve büszke vagyok arra, hogy ha egyelőre zárt ajtók mögött is, de meghívásos bel canto mesterkurzust tart a fesztivál ideje alatt Dolora Zajick és Ramón Vargas. Erre az alkalomra négy hazai és négy külföldi énekest hívtunk meg, hiszen az edukáció mellett a nemzetközi kapcsolatok kialakítását is szem előtt tartjuk. Természetesen a közönségre is gondoltunk, hiszen a fesztivál Ramón Vargas és a Kodály Filharmonikusok közös koncertjével ér majd véget.

Az eredeti írást itt találja.

“Otthon érzem magamat Magyarországon” - interjú a norvég énekesnő, Aurorával

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek